• Ma indul és november 9-ig tart a World of Tanks halloweeni eseménye
  • A Mirny-13 készítésében a Silent Hill eredeti alkotói is részt vettek

Fontos nap a mai a World of Tanks-játékosok számára, hiszen most startol a november 9-ig tartó halloweeni esemény, a Mirny-13. Ami miatt pedig mindenképpen érdemesnek láttuk beszámolni erről, az az, hogy az event mások számára is érdekes lehet, nem mindennapi közreműködőket szerzett ugyanis a Wargaming Jamaoka Akira és Ito Maszahiro személyében.

a-world-of-tanks-es-a-silent-hill-talalkozik-a-tankos-jatek-halloweeni-esemenyen.jpg

Ha esetleg név alapján nem ugrana be a két japán úriember: a Silent Hill eredeti alkotóiról van szó – Jamaoka zeneszerzőként, Ito pedig szörnydizájnerként segítette annak idején a Team Silent csapatát. Egy szóval óriási szerepük volt abban, hogy a Konami horrorszériája igazi jelenséggé nőtte ki magát, stílusuk pedig az új eseményben is egyértelműen visszaköszön majd.

A Mirny-13 egyébként egy félresikerült tudományos kísérlet körül forog majd: odalent egy hangulatos videót nézhettek meg róla, ide kattintva pedig a zenékbe is belehallgathattok.