• Konzolokra költözik a Five Nights at Freddy’s
  • Ingyenes és AAA kategóriás játékot is kapunk még
  • És ha aggódnál, a film sincsen még elfelejtve

Scott Cawthon egy hosszas blogposztban számolt be jövőbeni és jelenleg is folyamatban levő terveiről. A konzolportok még mindig fejlesztés alatt vannak a Clickteam gondozásában és Xbox One, Switch és PS4 konzolokra is megérkeznek, valamint a „felhádésített” verziók újból elérkeznek iOS és Android platformokra. Ja, és az AR és VR verziók is javában készülnek.

A terjedelmes játéksorozat pedig nem egy, hanem egyből két résszel is bővül majd, melyek közül az első az Into Madness alcímet ciseli majd, és a korábbi játékok ötleteinek egyfajta ötvözete lesz, teljesen ingyenesen. Ezen felül még egy nagyköltségvetésű, AAA kategóriás játék is készülőfélben van, bár a jelek szerint erre még éveket kell várnunk.

És a játéksorozathoz hasonló méretűre duzzadó létszámú regényeken túl a film sincs elfelejtve, melyet továbbra is a Harry Potter filmeket jegyző Chris Colombus dirigál, és az első három játék által lefektetett univerzumon alapszik. Viszont ez sem készül el egyhamar, az első forgatókönyvet egy az egyben kukázták, és Cawthorne elszánt, hogy olyan filmet hozzon el, amire a játék rajongói vágynak.

fnaf-movie.jpg