A V/H/S antológia-franchise 2012-ben indult, és azóta a found-footage horror egyik legismertebb sorozatává nőtte ki magát. Miközben a Parajelenségek (Paranormal Activity) vagy a filléres ál-doku horrorok eltűntek a süllyesztőben, a V/H/S valahogy képes volt fennmaradni és több mint 10 évvel később is kapja az új felvonásokat. Az alapötlet egyszerű, de hatásos: több rövidfilmet fűz össze egy közös, „talált felvételes” kerettörténet, és mindegyik egy-egy különálló rémálmot mutat meg. A legújabb rész, a V/H/S/Halloween a széria egyik legerősebb darabjának bizonyult, amely a Halloween ünnepének ikonikus elemeit — édességek, jelmezek, rémtörténetek, ijesztő házak — használja fel kifejezetten nyugtalanító módon. Külföldön már az egekbe dicsérték, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam, vajon tényleg annyira jó lett-e az idei V/H/S.
A film kezdő és visszatérő része, a Diet Phantasma, egy titokzatos, halálos üdítőital reklámját és tesztelését mutatja be, amely szó szerint gyilkos hatású. Ez a szál összeköti az öt fő epizódot, miközben a megszokott VHS-esztétika — szemcsés, torzított, analóg hatás — végig uralja a filmet, tudatosan visszanyúlva a 80-as évek házivideós hangulatához. Egy valamit érdemes tudni: a V/H/S sosem vette komolyan magát. Mármint, már az első néhány részben is találhattunk ordas nagy idiótaságokat, de amióta a Shudder 2021-ben feltámasztotta a szériát (a V/H/S/94 képében), olyan eget rengető baromságok szerepelnek benne, hogy az valami elképesztő! Egy kedves ismerősöm mondta egyszer, hogy a V/H/S-filmek nagyszerűek, ha az ember nem józanul ül le eléjük. Az idei felvonás összesen öt nagyobb epizódot tartalmaz, mindegyiket más rendezőtől, más stílusban, de a címből adódóan mind a Halloween témakörét járja körül.
Az első a Coochie Coochie Coo, amiben két tinédzser elhatározza, hogy újra nekiállnak édességet gyűjteni Halloween estéjén. Ez egészen jó mókának tűnik addig, amíg be nem tévednek egy „Mommy” néven ismert nő házába. A humor és a groteszk jelenetek keverednek itt, míg a történet szép lassan átcsúszik egy szürreális rémálomba. Ez a rövidfilm eléggé emlékeztet a tavalyi V/H/S/Beyond-ból a Stork című agymenésre, már csak az elhagyatott, meglehetősen nyomasztó ház miatt is. Az ezt követő Ut Supra Sic Infra a REC rendezőjétől, Paco Plazától származik és ebben egy túlélő vallomását követhetjük végig egy véres éjszakáról, ahol a valóság és a túlvilág határa elmosódik. A film spirituális, rituális hangulatot áraszt, és a vallási szimbolikát ötvözi testi borzalmakkal. Két szálon fut (múlt és jelen), úgyhogy emiatt egy picit érdekesebb az egész koncepció. Egy igencsak undorító jelenet is található benne, a vége pedig kifejezetten ütős.
A harmadik rövidfilm, a Fun Size volt az, amit nem igazán tudtam hova tenni. Egy fiatal csapat Halloweenkor egy tiltott tálból vesz el több édességet (holott ki van írva, hogy csak egyet szabad), és egy groteszk édességgyárban találja magát, ahol az emberi test válik a termék alapanyagává. A rész egyszerre undorító és humoros, viszont nálam ez már egy kicsit túltoltnak érződött – akkora WTF az egész, hogy nehezen tudta bevenni a gyomrom. Ezután viszont érkezik az idei felvonás legjobbja, a Kidprint. Egy fotóüzlet „biztonsági szolgáltatást” kínál gyerekek számára: eltűnés esetén a képeiket archiválják. Igen ám, de eközben egyre több eltűnést jelentenek a környéken, és ezeknek talán köze lehet a fotóüzlethez. Ez egy földhözragadtabb, már-már a Fűrészt idéző rövidfilm, ahol sokkal inkább a gonosz emberi természet áll a középpontban, mintsem a paranormális entitások. A gyerekek bevonása miatt egészen felkavaró is lehet, viszont nekem pont az tetszett benne, hogy nem rugaszkodott el teljesen a valóságtól – és épp emiatt képes sokkal nagyobb hatást elérni. De vigyázzatok, ez tényleg egy lelkileg megterhelő rövidfilm!
A Home Haunt-ban egy család minden évben rémisztő dekorációval készül Halloweenre, ám idén egy elátkozott bakelitlemez életre kelti a díszleteket. Az ártatlan mulatság brutális vérengzéssé válik, ahol embereket tépnek darabokra és még zombik is megjelennek. Számomra ez sem volt valami nagy szám, ebben inkább a gore kedvelői találhatják meg a számításaikat. Az epizódokat időről időre megszakítja a már említett Diet Phantasma keretsztori, amely a film egészét is egybefogja, és groteszk társadalomkritikai felhangot ad neki. Ennek a vizuális világa erőteljesen retró: szándékosan szemcsés, elmosódott, VHS-hatású képek, torzított színek és zajcsíkok uralják. Ez nem csupán stíluselem, hanem a sorozat esszenciája: az analóg technológia hibái itt a horror részévé válnak. Nem a legjobb kerettörténet, de poénos adalékként azért működik.
A V/H/S/Halloween egy végig koherens felvonás lett. Úgy látszik, az évszámok után elkezdtek adott tematikák felé elmozdulni és a tavalyi UFO-invázió után most kizárólag Halloween ünnepére mentek rá – de a recept működik. A Halloween tematikát nem puszta díszletként használja a film, hanem mélyen beépíti az egyes történetekbe — a gyermekkor nosztalgiáját, az édességekhez kötött vágyakozást és az ünnep mögötti kollektív félelmet egyaránt boncolgatva. Több külföldi kritika dicsérte a tematikus egységet és a Halloween-motívumok kreatív használatát, kiemelve, hogy az epizódok ezúttal szorosabban kapcsolódnak egymáshoz, mint a korábbi részekben. Ugyanakkor van ennek a cukorkának egy kevésbé édes oldala is: pár epizód (különösen a Kidprint) sokak számára túlságosan nyomasztó lehet, a film hossza pedig (kb. 2 óra) néhol túlzottan elnyújtottnak érződik az antológiaformához képest. Ettől függetlenül a V/H/S/Halloween a jobb V/H/S-részekhez tartozik, pár meglehetősen emlékezetes rövidfilmmel.
Októberben talán már kijelenthető, hogy nem 2025 lesz a horrorfilmek legjobb éve, de azért jó látni, hogy legalább a V/H/S képes tartani egy szintet. Egy sötét, kaotikus, mégis egységes pokoljárást kapunk, amely méltó Halloween-esti borzongást kínál, illetve ismét bizonyítja, hogy a found-footage köszöni szépen, remekül van! Horror-rajongóknak abszolút tudom ajánlani, és kíváncsian várom, hogy jövőre milyen irányba mennek tovább az alkotók!
A képek forrása: iMDB, The Playlist
