• Korhatár besorolást kapott az Age of Empires 3: Definitive Edition
  • Ebből sokan arra következtetnek, hogy közel a megjelenés
  • A pontos dátum lehet, hogy a júliusi Inside Xbox adásban derül majd ki

Az Age of Empires 3: Definitive Edition készül már egy ideje, utoljára pedig nagyjából akkor hallhattunk róla, mikor a Microsoft idén januárban bejelentette, mikor indul a béta és közzétette a játék hivatalos gépigényét is. Azóta viszonylag nagy a csend a projekt körül, azonban könnyen lehet, hogy ez változni fog hamarosan.

Legalábbis erre utal, hogy az Age of Empires 3: Definitive Edition nemrég megkapta a korhatár besorolását a brazil hatóságoktól, azt ezt kiszúró lelkes rajongók szerint pedig ez egyben azt is jelenti, hogy már közel a debütálás. Tekintve, hogy július 23-án érkezik egy új Inside Xbox adás, mely elsősorban a Microsoft belsős címeire fókuszál majd, nem lenne meglepő, ha itt jelentenék be az Age of Empires 3: Definitive Edition pontos megjelenési dátumát is.

age-of-empires-3-japan.jpg