• Három hónap múlva jön az Agony Unrated
  • Ebbe visszakerül az öt kivágott jelenet
  • Javítanak a grafikán és a hangokon
  • Benne lesz minden addig megjelent patch és frissítés
  • Akinek már megvan az Agony, az vagy drasztikus kedvezménnyel vagy ingyen kapja meg

Az Agony nem startolt jól. A kritikák lehúzták, a játékosok sem méltatták, ráadásul cenzúrázva adták ki – ami mondjuk még érthető is a kivágott jelenetek némelyikének esetében, hiszen öncélúan brutálisak lettek. Persze a kritikák szintén jogosak, a játék nagyon sok sebből vérzik, mondhatjuk úgy is, hogy agonizál.

Úgy tűnik, a Madmind rájött, hogy ez így nem kerek, és miután a Valve bejelentette, hogy ezentúl nem fog beleszólni abba, mit adnak ki a Steamen, amíg az nem trollkodásból jelenik meg vagy illegális, az Agony fejlesztői úgy döntöttek, egyrészt bocsánatot kérnek az összes technikai problémáért (ezek javításán külön is dolgoznak), másrészt újra kiadják a játékot egy Unrated kiadásban.

A külön megvásárolható Agony Unrated viszont nem csak annyiból fog állni, hogy belepakolják az öt kivágott jelenetet, hanem a közösség szavára hallgatva jó pár módosítást és javítást is eszközölnek. Behelyeznek a játékba cenzúra nélküli magas felbontású textúrákat és modelleket, további hangokat is hozzácsapnak a játékhoz. Kibővítik a háttérben lévő karakterek erotikus animációit, ugyanígy kibővítik és már az elejétől elérhetővé teszi az Agony Mode-t, valamint ugyanerre a sorsra jut a Succubus Mode is, aminél az animációkba nyúlnak bele.

Hogy mi a helyzet azokkal, akik már megvásárolták az Agony-t? Nos, ők vagy 99%-os engedménnyel vásárolhatják meg a három hónap múlva megjelenő Agony Unratedet, vagy ingyenes DLC-ként kapják meg. A Madmind még tárgyal a lehetőségek ügyében a Steam képviselőjével.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!