• Két forgatókönyvet is befejezett Christophe Gans
  • Az egyik a harmadik Silent Hill-filmmé
  • A másik pedig a Fatal Frame-hez készült

A francia Jeux Video-nak adott interjúban Christophe Gans rendező és forgatókönyvíró elmondta, hogy már megírta a harmadik Silent Hill-film forgatókönyvét. Elmondása szerint a világjárvány nagy részét a munkával töltötte. Úgy tűnik, hogy nagyon szeretne belevágni, mivel van rá esély, hogy az új film már jövőre mozikba kerülhet. Ha ez nem lenne elég, egy Fatal Frame-adaptáció forgatókönyvét is megírta, amit Európában Project Zero-nak hívnak, és amit a Silent Hill után szeretne leforgatni. A forgatókönyvek a Konami, illetve a Tecmo felügyelete alatt íródtak. Érdekesség, hogy 2014-ben már megjelent egy Fatal Frame-film, méghozzá a Gekijōban Zero, amit Mari Asato rendezett.

mv5bmjgwnwuxymitody3ys00mmyyltlhzmutzjhmzwu5zjc4mdc3xkeyxkfqcgdeqxvynti4odg2mjcv1.jpg

(Kép forrása: imdb.com)

Ahogy ma már megírtuk, Gans azt állítja, hogy az új Silent Hill története független lesz a korábbi filmektől, beleértve a 2006-os adaptációt, amelyet ő írt és rendezett, de még mindig "tisztelettel" kezeli a forrásanyagot. Azt is elmondta, hogy ezt az új filmet a mai közönséget szem előtt tartva írta, hozzátéve, hogy a mai horror "már nem hasonlít" arra, ami akkor volt, amikor az első filmet készítette. Gans még 2020-ban beszélt egy új Silent Hill-filmről, és azt is elmondta, hogy a Fatal Frame-en is dolgozik, így jó látni, hogy a forgatókönyvek mostanra elkészültek.