• Az Aranypolgár, az Óz, a csodák csodája és a Szőkék előnyben szkriptjén is dolgozó Mankiewicz-ről készít filmet David Fincher
  • Gary Oldman alakítja a legendás író-filmkészítőt
  • Amanda Seyfried, Lilly Collins, Charles Dance, Tom Burke és Toby Leonard Moore játsszák a további főszereplőket
  • Premier 2020-ban várható a Netflixen

Noha magas költségei miatt végleg elkaszálták a David Fincher rendezésében készülő Z világháború második részét (így sem kell csüggedniük a zombihorrorok rajongóinak, hiszen október 17-én debütál a Zombieland 2), marad más produkció a kultikus rendező keze alatt. Nemrég debütált hatalmas sikerrel a Mindhunter második évadja, illetve készül következő nagyjátékfilmje, amit a tervek szerint fekete-fehér szalagra rögzítenek majd.

david-fincher-world-war-z.jpg

A Hetedik és a Harcosok klubja rendezője húsz éve házalt már a Mank című, apja által írt forgatókönyvvel, és úgy tűnik, hogy a Netflix most befogadta a produkciót. Az életrajzi film főhőse az író, publicista, forgatókönyvíró Herman J. Mankiewicz lesz, aki olyan művek készítésében vett részt, mint például a Technicolor-technikát elterjesztő Óz, a csodák csodája, a Marilyn Monroe-val és Jane Russell-lel felálló Szőkék előnyben, illetve Orson Welles Oscar-díjas Aranypolgárja.

mankiewiczjosephl1.jpg

Gary Oldman alakítja a címszereplőt, illetve most már azt is tudjuk, hogy Lilly Collins (Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány), Charles Dance (Trónok harca), Tom Burke (C.B. Strike) és Toby Leonard Moore (Daredevil) játsszák a további főszereplőket. Nemrég pedig bejelentették, hogy Amanda Seyfried is csatlakozott a stábhoz, akit legutóbb tavaly láthattunk a Mamma Mia 2-ben. Premier jövőre a Netflixen.

amanda-seyfried-hd-wallpaper1755-755x425.jpg