• Sor került a Baldur's Gate 3 első gameplay bemutatójára
  • A Larian Studios RPG-je első körben Early Access formában érkezik, még idén

Eredetileg csütörtök estére tervezték a Baldur's Gate 3 valódi leleplezését, egy szivárgás miatt azonban már nap közben megérkeztek az első gyönyörű screenshotok a játékról. Később persze nem maradt el a beígért stream sem, ahol első körben egy egészen álleejtős trailert kaptunk, ami valójában a játék ötperces nyitóanimációja.

A másfél órás stream szuper tartalmasra sikeredett, hiszen egy órányi gameplayt tartogatott (lent láthatjátok), mindemellett pedig természetesen megtudtunk egy csomó friss infót is a Larian Studios RPG-jéről.

A tartalomra biztosan nem lehet majd panaszunk, a Baldur's Gate 3 ugyanis több mint 100 órányi gameplay-t tartogat. A Divinity 4.0 motor által hajtott játékhoz 1.5 millió szónyi párbeszédet vettek fel, mindemellé pedig a Lariantól megszokott brutális újrajátszhatósági faktor sem marad el természetesen.

A Forgotten Realms-univerzumban játszódó RPG összesen 15 fajt és 8 karakterosztályt kínál, a felhozatal azonban a későbbiekben tovább bővül majd. Fontos változás a korábbi részekhez képest, hogy ezúttal körökre osztott harcot kapunk, akárcsak a Divinity-ben. Sőt, tulajdonképpen az egész játékot végigtolhatjuk turn-based formában, ami nagy segítségnek bizonyulhat a lopakodás vagy éppen a fejtörők esetében - ez a mód bármikor bekapcsolható. A multiplayer játéklehetőség sem marad el: online négyen foghatunk össze, de lesz osztott képernyős kétfős kooperatív opció is.

A Baldur's Gate 3 első körben Early Access formában debütál majd PC-n, a korábbi pletykáknak megfelelően még 2020-ban, pontos dátumot azonban egyelőre még nem jelentettek be.

Támogasd te is a PC Gurut!