Sokaknál okozott egy kisebb törést, mikor 2019 novemberének végén bejelentettük, hogy a nyomtatott PC Guru magazin megszűnik. Olvasóink közül sokan fájlalták azt is, hogy innentől az ESET vírusvédelem kódját, illetve a teljes játékot nem tudják beszerezni az újsággal együtt. Nos, nekik szolgálunk most alternatívával.
Merthogy korábbi Előfizetések fülünk helyett a PC Guru online fejlécén megjelent a Támogatás elnevezésű fül – méghozzá nem véletlenül. Természetesen ez a közösségi támogatás nekünk is nagy segítség, ami mindenképpen bebiztosítja működésünket, ezzel együtt pedig azt, hogy ahogyan decemberben, januárban és februárban, úgy a jövőben is minőségi és valóban változatos tartalommal láthassuk el olvasóinkat (előzetesek, tesztek, hírek, interjúk, film- és sorozatkritikák, társasjátékok, hardverkritikák, beszámolók, videók). De! Emellett azért is nagyon fontos, mert egy minimális támogatás mellett mi is a maximumot tudjuk nyújtani.

Támogatás 1.0
Egyelőre ez egyetlen módon érhető el, bankkártyás fizetéssel, 1000 forintért, amiért cserébe a garantált ajándékunk a havi ESET kód. Ezt a későbbiekben igyekszünk a lehetőségeinkhez képest minél jobban kibővíteni, így teljes játékkal, egyéb kedvezményekkel is. Ami fontos: ezzel a csapatot, a magazint támogatjátok a háttérből, biztosítva a szükséges feltételeket, amit mi hálánk jeléül igyekszünk honorálni. Tartalmaink viszont a továbbiakban is a megszokottak lesznek.
Lényegében ennyi, amit el lehet mondani az induló programról. Folyamatosan kívánjuk majd bővíteni a szolgáltatást, amennyiben pedig bármiféle kérdés felmerül, a továbbiakban leírt információkon és válaszokon túl legalul elérhetőségünket is megtalálhatjátok.
Köszönjük! És a Guru legyen veletek!
![]()
Gyakori kérdések
- Miért támogassam a PC Guru szerkesztőségét?
Mert a hirdetés+olvasói támogatás biztosítja igazán a PC Guru pillérjeit.
- Hogy tudom támogatni a szerkesztőséget?
Jelenleg egyfajta támogatói csomagra/befizetésre van lehetőséged. A befizetés bankkártyával lehetséges.
- Mennyi pénzre van szükségetek?
Jelenleg 1000 forintos csomagra van opció.
- Mire használjátok a pénzt?
A jó cikkek és videókat elkészítése munka, amin valaki dolgozik. Szeretnénk minél több jó anyagot csinálni, erre fogjuk költeni a pénzt. Támogatásoddal a PC Guru függetlenségét is erősíted.
- Amit nektek adok, az közérdekű adománynak számít?
Nem.
- Cégként is támogathatom a Gurut?
Igen, semmi akadálya, de tudd, hogy helyes könyvelés esetén más költségtípusokkal szemben ez nem fogja csökkenteni a társasági adód alapját.
- Az adóm 1%-át fel tudom ajánlani nektek?
Nem. Az adó 1%-át csak nonprofit szervezetek gyűjthetik.
- És még azt szeretném kérdezni…
Ha a támogatással kapcsolatban egyéb kérdésed van, akkor az info (kukac) skorpioprint (pont) hu címre írj nekünk, és igyekezni fogunk minél gyorsabban válaszolni!
Szerződési feltételeink (kattints a szövegre)