• Múlt hétvégén zajlott le az Anthem VIP demója
  • Mely azonban kifejezetten döcögősre sikeredett, sok problémával és buggal
  • A BioWare nevében Chad Robertson kért elnézést a történtek miatt
  • A résztvevőknek kárpótlásul pedig egy ingyenes kinézetet ajánlottak fel induláskor

Január 25. és január 27. között zajlott le az Anthem VIP demója, mely a játékot előrendelőknek, valamint az Origin Access és az EA Access tagoknak tette lehetővé, hogy a publikus demó előtt belelessenek a BioWare legújabb játékába. Csakhogy a hétvége során sok gond és probléma adódott a játékkal,  kezdetben el se indult, utána pedig egyéb bugokkal borzolta a játékosok kedélyeit, sokan például arra panaszkodtak, hogy az expedíciók elindításakor végtelen töltési ciklusba kerül a program.

A helyzetet elismerte a BioWare is, akik végül egy blogposztban kértek bocsánatot a résztvevőktől. Ebben Chad Robertson, az élő szolgáltatásokért felelős részleg feje, leírja, hogy szerintük nem a szerverek számával volt hiba, egyszerűen csak nem tudtak felkészülni olyan szituációkra, melyek a zárt tesztelés során nem, vagy csak elvétve jelentkeztek. Szerinte a csapat mindent megtett, hogy a hibákat javítsák, néhány dolgot viszont még így se sikerült kikalapálni a hétvége során sajnos. Robertson továbbá azt is jelezte, hogy kárpótlásul mindenki, aki részt vett a demóban, egyrészt megkapja mind a négy exoruhát a nyílt demóra, másrészt pedig egy új és ingyenes kinézettel is gazdagodhat majd a játék indulásakor (lásd alább).

javelin-vipdemo-vinyls.png

Ugyanakkor az Anthem népszerűségéhez kétség sem férhet: a Twitchen volt, hogy 300 ezren voltak kíváncsiak a játékra, ami azért egy igen tekintélyes szám, akárhogy is nézzük.