• A BioWare-nél még hisznek az Anthemben
  • Amivel egyre kevesebben játszanak
  • És ezen még a Cataclysm frissítés sem segített

Az Anthem halott. Ezt tudod te is, kedves olvasó, tudom én is, tudja mindenki, csak a BioWare és az EA tesz úgy, mintha az az átható dögszag, ami a játékból árad, rózsaillat lenne, a lassan elenyésző hulla pedig valójában a feltámadás látványos megnyilvánulása. Erről a tévképzetről remekül árulkodik Casey Hudson bioware-es blogposztja.

Hudson lelkesen ír arról, hogy örömmel látták a közösség reakcióját a régóta várt Cataclysm frissítéssel kapcsolatban. Már itt elkerekedik az avatott olvasó szeme, mert bát valóban régóta vártuk a Cataclysm-et, a közösség reakciója az volt, hogy elenyészően kevés ember próbálta ki. Ha nekik ezt nagyszerű volt látni…

Aztán, ugyanilyen lelkesedéssel ír arról, hogy még sokat kell dolgozniuk az Anthemben rejlő potenciál kiaknázásán. Ejha! Az a kevés, ami volt benne, hamar kifulladt, ezen már nincs mit aknázni, legfeljebb vadonatúj dolgokat tehetnek bele, de akkor már inkább készítsenek új játékot.

Természetesen még mindig dolgoznak a hosszú távú terveken, addig meg hozzák a kisebb frissítéseket. Lefordítom: ötletünk sincs, mi legyen a Cataclysm után, de, amíg kotlunk rajta, kiszúrjuk annak a kevés kitartó embernek a szemét lényegtelen frissítésekkel.

Hudson a poszt ezen szakaszát lelkesen, szemellenzővel zárja: „hiszek az Anthemben, és szeretném látni, ahogy a világa növekszik, virágzik még hosszú éveken át.”

Hősünk ezen kívül írt a Star Wars: The Old Republic új kiegészítőjéről, az ősszel érkező Onslaught-ról, amiben két új bolygó és számtalan új helyszín jelenik meg, visszatérhetünk Corelliára, és a felszereléseinket is egy új rendszer segítségével rendszerezhetjük. Továbbá a következő Dragon Age játékról még megejtett annyit, hogy jól halad a fejlesztés.