Körülbelül két hete jelent meg a Respawn Entertainment legújabb játéka, az Apex Legends, melynek egyik nagy érdekessége, hogy a különféle képességekkel felvértezett karaktereket vegyíti a battle royale zsánerével. De kik ezek az emberek? Honnan jöttek, hogy kerültek az Apex Játékok közelébe, és mihez is kezdhetünk velük az arénában? Ezekre a kérdésekre igyekszünk választ adni cikkünkben, melyben az Apex Legends karaktereit mutatjuk be.

Octane – Az adrenalinfüggő fenegyerek

Octavio Silva kegyetlenül unta az életet. A Silva Pharmaceuticals cégbirodalom örököseként Octavio cél nélkül élt, egyedül azok a hajmeresztő trükkök tartották benne a lelket, melyeket az egyre növekvő rajongótábora miatt készített. Egy nap azonban túl messzire ment: úgy akart megnyerni egy versenyt, hogy egy gránát segítségével lőtte át magát a célvonalon, ez azonban a lábába került. A nyomorékká válástól végül régi barátja, Ajay Che, közismertebb nevén Lifeline, mentette meg, akit addig zsarolt érzelmileg, míg el nem készítette neki csúcstechnológiás lábprotéziseit. Innentől kezdve pedig Octane egyből belevetette magát a legvadabb, legadrenalindúsabb kalandba, amit csak találni tudott: az Apex Játékok világába.

Képességek:

  • Passzív: Swift Mend. Amíg nem sérül, Octane egy életerőt regenerál két másodpercenként.
  • Aktív: Stim. Octane 30%-al gyorsabban mozoghat 6 másodpercig, ráadásul a lassító képességek is kevésbé hatnak rá. Cserébe viszont a karakter elveszti életereje egy részét. 2 másodperc alatt töltődik újra.
  • Ulti: Launch Pad. Octane elhelyez egy ugrópadot a pályán, mely a levegőbe löki a játékosokat. 90 másodperc alatt töltődik újra.

Lifeline – A harctéri felcser

Ajay Che, közismertebb nevén Lifeline, gazdag családból származik, szülei a Határvidék kegyetlen háborúiból szedték meg magukat. Lányuk azonban már nem kért a véres vagyonból: mihelyst rájött, hogy szülei mennyi szenvedést és halált okoztak, inkább megszökött tőlük, és csatlakozott a Frontier Corps nevű humanitárius szervezethez, hogy így tegyen jóvá valamennyit ősei bűneiből. Az Apex Játékok világába is a feloldozást keresve jutott: pénznyereményeit egy az egyben a Frontier Corpsnak ajánlja fel, hogy így tehesse egy kicsit jobb hellyé a Határvidéket.

lifeline-01.jpg

Képességek:

  • Passzív képesség: Combat Medic. Lifeline 25%-kal gyorsabban segíti talpra a lelőtt csapattársait, miközben pajzzsal védi őket az ellenséges tűztől, valamint az életerőcsomagokat is 25%-kal gyorsabban használja fel.
  • Aktív képesség: D.O.C. Heal Drone. Lifeline elhelyez egy drónt a közelében, mely egy kis hatósugarú körön belül gyógyítja őt és a szövetségeseit.
  • Ulti: Care Package. Lifeline lehív az általa kijelölt területre egy páncélkapszulát, melyben három darab általában igen jó minőségű védekező tárgy (például páncél, életerőcsomag) lapul.

Tippek, trükkök:

  • A D.O.C. drónod viszonylag sokáig a pályán marad, így érdemes lehet már egy-egy tűzharc legelején aktiválni, hogy folyamatosan gyógyíthassa az esetleges sérüléseiteket.
  • Az ultiddal egyáltalán nem kell takarékoskodni, sőt, a célod az, hogy minél többször ellőhesd egy meccs során, hiszen a kapszulában rejlő magas szintű páncélok és irányzékok nagyban meg tudják növelni a győzelmi esélyeiteket. Az is sokat segíthet, ha a csapattársaid neked adják a pályán talált ultimate accelerant csomagjaikat, hiszen ezek azonnal megdobják 20%-al az ultid töltöttségét.
  • Az ultid nem csak a jó felszerelés miatt lehet hasznos: ha nagyon megszorultok, a kapszula akár fedezékként is megteszi, sőt, ha valakinek a fejére ejted, automatikusan megöli az illetőt.

Mirage – A holografikus bajkeverő

Négy testvér közül a legfiatalabbként Mirage már kiskorában megtanulta, hogy csak folyamatos bohóckodással szerezhet magának némi figyelmet és elismerést. A fiatal srác épp ezért csak egyetlen dolgot vett igazán komolyan az életben: a holo-technológiát. Mérnökként dolgozó édesanyjával fejlesztették tökéletesre a hologramokkal kreált illúziót, ez a munka volt az, ami nagyban meghatározta és erősítette a kapcsolatukat, főleg miután Mirage testvérei meghaltak a háborúban. A férfi végül édesanyjától kapta azt a berendezést is, melyet az Apex Játékok arénájában használ, mikor még több pénzért és még nagyobb elismerésért küzd.

mirage-01.jpg

Képességek:

  • Passzív képesség: Encore! Mikor lelövik, Mirage automatikusan láthatatlanná válik, valamint megidéz egy hologramot is, mely eljátssza a saját halálát.
  • Aktív képesség: Psyche Out. Mirage megidéz egy egyenes vonalban előrefelé haladó hologramot magáról, hogy ezzel terelje el az ellenség figyelmét.
  • Ulti: Vanishing Act. Mirage megidéz hat hologramot maga köré, hogy összezavarja az ellenfeleit, ő maga pedig láthatatlanná válik egy rövid időre.

Tippek, trükkök:

  • Már a pályára ugrás közben is (illetve akkor is, ha a meccs során újra a levegőbe lövöd magad) használhatod az aktív képességedet. A hologramod ilyenkor más helyre érkezik, mint te, ezzel is összezavarva egy kicsit az ellenfeleidet.
  • Ha lelövik a hologramodat, egy futó embert ábrázoló ikon fog feltűnni a képernyődön. Így nem kell folyamatosan nyomon követned a csalit, mindenképpen tudni fogod, ha valaki tüzet nyitott rá.
  • Bár az ultid első pillantásra inkább arra jó, hogy az életedet mentsd vele, a láthatatlanságot akár arra is használhatod, hogy könnyen és észrevétlenül az ellenfeleid oldalába vagy hátába kerüljél vele.

Pathfinder – A mélységi felderítő

Pathfindernek fogalma sincs róla, hogy ki és miért alkotta meg őt. A felderítésre és útkeresésre kiképzett, erősen átalakított, örök optimista MRVN robot több évtizede tért magához egy elhagyott laboratóriumban, és azóta is a világot járja, hátha egyszer megtalálja a teremtőjét. Mivel eddig nem járt sikerrel, csatlakozott az Apex Játékokhoz, hogy az így szerzett hírnévvel hívja fel magára a rejtélyes alkotója figyelmét.

pathfinder-01.jpg

Képességek:

  • Passzív képesség: Insider Knowledge. A pályán szétszórt jeladókat feltörve Pathfinder megtudhatja, hogy a következő kör hová fog szűkülni.
  • Aktív képesség: Grappling Hook. Pathfinder egy kampó segítségével gyorsan újrapozicionálhatja magát, illetve elérhet olyan magasságokat is, melyeket más karakterek már nem tudnak.
  • Ulti: Zipline Gun. Pathfinder egy kötelet feszíthet ki két pont között, mely a játék végéig a helyén marad, és amit bárki (tehát nem csak ő és a csapattársai) felhasználhat.

Tippek, trükkök:

  • A passzív képességed használatánál fontos az időzítés. Ha akkor törsz fel egy jeladót, amikor a kör épp szűkül, akkor csak azt a fehérrel jelzett biztonságos zónát fogja megmutatni neked, amit már mindenki ismer.
  • Az aktív képességedet nem csak arra használhatod, hogy különböző felületekhez gyorsan odarántsd magad, sőt! Alapvetően a lendület arra visz, amerre nézel, így a képességed segítségével belendülhetsz sarkokon, vagy akár átránthatod magad a házak fölött is.
  • Amennyiben feltöltődött az ultid, de nem tudod sehol sem ellőni, érdemes lehet kicsit hátrébb maradnod, hogy rajtaütések esetén villámgyorsan tudjál biztosítani egy menekülőutat a csapatodnak a zipline segítségével.

Wraith – Az Üresség vándora

Wraith egy félelmetes harcos, aki akár a valóság szövetét is fel tudja tépni az elméjével, azonban fogalma sincs róla, hogyan és miért vált ilyenné. Évekkel ezelőtt amnéziásan ébredt az IMC egyik elmegyógyintézetében, és a fejében suttogó hangokon kívül sokáig nem is volt más társasága. Nem lévén más választása, megtanult bízni ezekben a bizonyos hangokban, akik cserébe elárulták neki, hogyan hasznosíthatja misztikus erejét és hogyan szökhet meg az intézményből. Wraith szabadulása óta azt kutatja, pontosan hogyan szerezte természetfeletti képességeit, azonban a válaszok jó része az Apex Játékok jól őrzött arénái alatt meghúzódó, elhagyatott kutatóintézetekben lapul…

wraith-01.jpg

Képességek:

  • Passzív képesség: Voices from the Void. Egy (csak a fejedben létező) hang figyelmeztet téged, valahányszor veszély leselkedik rád, illetve ha valaki befogott a célkeresztjébe.
  • Aktív képesség: Into the Void. Wraith feltépi a valóság szövetét, és átlép egy másik sík biztonságába, ahol nem érheti semmilyen sebzés pár másodpercig.
  • Ulti: Dimensional Rift. Wraith lerak egy portált, majd előreszaladva lerak egy másikat is, így kötve össze a pálya két pontját. A portálok 60 másodpercig maradnak nyitva.

Tippek, trükkök:

  • Ha sehogy sem tudod meghallani a veszélyre figyelmeztető hangot, kapcsold be a feliratokat, ezzel is egy kicsit megkönnyítheted a dolgodat.
  • Bár az Into the Void menekülésre is nagyon hasznos, ha csak közelharci fegyvereid vannak, akár arra is használhatod, hogy büntetlenül az ellenfeleid közelébe érjél vele.
  • Fontos megjegyezni, hogy amikor az Into the Void képességet használod, a képernyőn megjelenő fekete alakok nem más játékosok pozícióját mutatják, így a legjobb, ha egyszerűen ignorálod őket.

Bangalore – A profi katona

A katonacsaládból származó Bangalore előtt sosem volt kérdés, hogy milyen karriert választ majd: már a hadsereg akadémiáján is ő volt a legjobb növendék, később pedig négy testvérével együtt csatlakozott az IMC fegyveres erőihez. Az egyik rutinbevetése során azonban valami nagyon félrecsúszott: az egységét zsoldosok csalták kelepcébe. Bajtársait mind egy szálig lemészárolták, és ő is csak azért tudott elmenekülni, mert bátyja, Jackson, hátramaradt, és az élete árán feltartotta a támadókat. A magányosan a Határvidéken ragadt nőnek nem maradt más választása: csatlakoznia kellett az Apex Játékokhoz, hiszen csak ez fizet elég jól ahhoz, hogy valaha is megválthassa a hazaútra szóló jegyét.

bangalore-01.jpg

Képességek:

  • Passzív: Double Time. Ha sprintelés közben valaki tüzet nyit rá, akkor Bangalore sebessége rövid ideig megugrik.
  • Aktív: Smoke Launcher. Bangaleore kilő egy füstgránátot, mely füstfalat hoz létre a becsapódás után, jelentősen rontva a látási viszonyokat.
  • Ulti: Rolling Thunder. Bangalore színes füsttel megjelölhet egy területet, amire rövid idő után tüzérségi zárótűz fog zúdulni.

Tippek, trükkök:

  • A füstgránátjaidat akkor is el tudod lőni, amikor a pajzsodat töltöd. Így akkor is el tudsz rejtőzni az ellenséges tűz elől, ha azok a csata utáni regenerálódás kellős közepén lepnek meg.
  • Bloodhound különösen jól passzol Bangalore-hoz, hiszen az ultijával át tud látni a füstön. Ez viszont sajnos visszafelé is működik: ha az ellenfél csapatában akad egy Bloodhound, előle nem fogsz tudni elrejtőzni az aktív képességeddel.
  • Az ultid két lépésben aktivizálódik: a jelzőgránát elhajítása után először beleállnak a földbe a lövedékek a kijelölt területen, aztán ezek egy kis idő elteltével felrobbannak, ezzel okozva a tényleges sebzést. Mivel a képességed téged is sebez, ezért fontos, hogy ne rohanjál be a földet ért, de még fel nem robbant lövedékek közé.

Bloodhound – A tökéletes vadász

Bloodhound egyike a Határvidéket járó legnagyobb vadászoknak, de hogy pontosan kicsoda, azt senki sem tudja. Beszélik, hogy gazdag családból származik, mások szerint csak egy vérszomjas pszichopata vagy egy szökött rabszolga, de olyan pletykák is keringenek róla, hogy a maszkja alatt egy félig ember, félig denevér lény lapul. Egy dolog biztos: Bloodhound az ősi északi istenekhez imádkozik erőért és útmutatásért, az Apex Játékok arénájában pedig eddig nem akadt olyan versenyző, akit ne tudott volna levadászni…

bloodhound-01.jpg

Képességek:

  • Passzív: Tracker. Bloodhound látja az ellenfelek által hátrahagyott nyomokat.
  • Aktív: Eye of the Allfather. Bloodhound feldeíti a közvetlen környezetét, leleplezve így az esetleges csapdákat, nyomokat és persze ellenfeleket.
  • Ulti: Beast of the Hunt. Bloodhound felerősíti minden érzékét, így gyorsabban tud mozogni, és a prédáit is vörössel kiemelve látja.

Tippek, trükkök:

  • Az aktív képességed csak a közvetlen közeledben fedi fel az ellenfeleket, ezért érdemes főleg zárt terek, épületek közelében használni, hogy meggyőződhess róla, hányan várnak rád odabent.
  • Az ultid remekül kombinálható Bangalore füstgránátjával, hiszen a segítségével könnyedén átláthatsz a füstön, és leszedheted a megvakított ellenfeleket.
  • Az ultid elsősorban agresszív előrenyomulásra, az ellenfelek levadászására használható, de ha nagyon szorul a hurok, akár el is menekülhetsz az extra mozgási sebesség segítségével, hogy egy kedvezőbb pozícióból folytathasd a harcot.

Caustic – A méregimádó csapdaműves

Caustic egykor elismert tudósként dolgozott a Humbert Labs-nél Alexander Nox néven. A férfi főleg különféle növényvédő szerek fejlesztésében segédkezett, és az egyik legnagyobb koponyának számított a szakmájában. Azonban az őrület szép lassan eluralkodott rajta, és elkezdett tisztelettel adózni a vegyszerei iránt, amiért azok képesek megölni bármit, amihez csak hozzáérnek. Nem kellett hozzá sok, és Alexander már élő embereken próbálgatta a mérges gázok hatását, mikor pedig a laborban rájöttek, hogy mit csinál, felgyújtotta az épületet és végzett annak vezetőjével. Alexander Nox jelenleg hivatalosan halott, Caustic pedig az Apex Játékok közelében bukkant fel, hiszen itt sokkal szabadabban használhatja a készítményeit.

caustic-01.jpg

Képességek:

  • Passzív képesség: Nox Vision. A Nox Visionnek hála Caustic látja az ellenfelek körvonalait a csapdái és az ultija által kibocsátott mérges gázon keresztül is.
  • Aktív képesség: Nox Gas Trap. Caustic elhelyez a földön egy mérges gázzal töltött csapdát, mely akkor aktiválódik, ha ellenség kerül a közelébe vagy ha rálőnek. Egyszerre maximum hat csapda helyezhető el így.
  • Ulti: Nox Gas Grenade. Caustic elhajít egy gázgránátot, mely robbanás után egy igen nagy területet beterít mérges gázzal.

Tippek, trükkök:

  • Az aktív képességed és az ultid végső esetben akár füstgránátként is használható. Bár a mérges gáz nem rontja olyan mértékben a látási viszonyokat, mint Bangalore aktív képessége, így is megnehezíti annak a dolgát, aki át akar látni rajta.
  • A passzív képességednek hála nem csak azoknak a körvonalát látod, akik a mérges gázban állnak, hanem azokét is, akik a gázfelhő mögött helyezkednek el.
  • A csapdáid az ajtók kinyitását is meggátolhatják, ha elég közel rakod őket hozzájuk. Ennek a segítségével akár be is zárhatod az ellenfeleidet egy kevés kijárattal rendelkező szobába, ha elég gyors vagy.

Gibraltar – Az élő erőd

A két életmentő gyermekeként született Gibraltar számára sosem volt kérdés, hogy az emberi élet mindennél fontosabb, azonban hogy ez mit jelent igazán, azt csak tinédzserkorában értette meg, mikor az apja gondolkodás nélkül feláldozta az egyik karját, hogy megmentse őt és a barátját egy halálos földcsuszamlástól. Épp ezért Gibraltar nem a pénz vagy a hírnév miatt került az Apex Játékok közelébe: ő pusztán a barátait és kollégáit szeretné megvédeni, kerül amibe kerül.

gibraltar-01.jpg

Képességek:

  • Passzív képesség: Gun Shield. Amikor céloz a fegyverével, Gibraltar előtt megjelenik egy pajzs, mely korlátozott mértékben blokkolja az ellenséges lövéseket.
  • Aktív képesség: Dome of Protection. Gibraltar elhelyezhet egy félkör alakú pajzsot, mely minden sebzést elnyel 15 másodpercig. A pajzson szabadon átjárhatnak a szövetségesek és az ellenfelek egyaránt.
  • Ulti: Defensive Bombardment. Gibraltar megjelöl egy területet a térképen, melyre hamarosan aknavetők nyitnak tüzet.

Tippek, trükkök:

  • A passzív képességed nagyon jól jöhet a tűzharcok során, de sajnos a pajzsnak van egy hátránya is: világít, így bárki könnyen kiszúrhat, miközben célozni próbálsz. Ezért jó tudni, hogy a pajzs kikapcsolható, ha nem akarod azonnal elárulni a pozíciódat az ellenfeleknek.
  • Az aktív képességed esetében fontos észben tartani, hogy a pajzs a kívülről és belülről érkező lövéseket egyaránt elnyeli, így bár a csapattársaiddal biztonságban vagytok odabent, kilőni nem tudtok.
  • Bár az ultid igen fenyegetően néz ki, a legjobb rá nem sebző, hanem zónázó képességként gondolni. A segítségével remekül ki lehet ugrasztani az ellenfelet a betonbiztosnak hitt fedezékéből, de akár arra is használhatod, hogy a lelőtt csapattársak felszedését megnehezítsed.

Ha tetszik a játék, csatlakozzatok Magyarország legnagyobb Apex Legends közösségéhez Facebookon.

apex-legends-hun-logo.jpg