• Leállt az Artifact 2 fejlesztése
  • Pedig a Valve jó pár mechanikát átdolgozott már
  • Azonban az alacsony játékosszám végül betett a projektnek

A Valve portfóliója tele van nagy múltra visszatekintő, sikeres és népszerű játékokkal, ebből a sorból pedig nagyon csúnyán kilóg az eredetileg 2018 novemberében debütált Artifact. Noha a Dota 2 világában játszódó kártyajátéknak akadt pár érdekes ötlete és mechanizmusa, amivel új életet pumpált a zsánerbe, ennyi végül kevésnek bizonyult ahhoz, hogy tartós rajongóbázist tudjon kiépíteni maga köré, és ennek megfelelően elég drasztikusan meg is zuhant a játékosszáma.

artifact-02.jpg

A helyzetre reagálva a Valve bejelentette, hogy az alapjaitól dolgozzák át a játékot az Artifact 2.0 képében, azonban végül ebből sem lett semmi. Bár a fejlesztők szerint egy sor mechanikát sikerült már megújítaniuk, a csekély érdeklődés miatt nemrég úgy kellett dönteniük, hogy kaszálják ezt a projektet is. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az Artifact és a most már Artifact Foundry néven futó 2.0-ás verzió menne a kukába, sőt, épp ellenkezőleg: a Valve mindkét játékot és azoknak minden kártyáját ingyenesen elérhetővé tette a játékosok számára. Akik korábban fizettek bármelyik lapért, azokat az adott kártya speciális gyűjtői kiadásával kárpótolják, ami a piacon is értékesíthető marad.

Az ingyenes Artifact játékok steames adatlapját ezen a linken tudjátok elérni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!