Azt már korábbról tudjuk, hogy az Assassin’s Creed III PlayStation 3-as kiadásához egy exkluzív letölthető tartalom is dukál, most pedig már azt is tudjuk, hogy pontosan mit is rejt ez a csomag. A cirka egy órányi szórakozást biztosító, négy küldetésből álló történet szorosan kapcsolódik az amerikai függetlenségi háborúhoz, hiszen a konfliktus legnagyobb árulóját, Benedict Arnoldot kell eltennünk láb alól.

A küldetés elején George Washington arra kér minket, hogy utazzunk New York államba, egészen pontosan West Pointba, ahol csendesen, a katonák tudta nélkül, a királypárti kémek kifüstölésével, s persze rengeteg vérontással vessünk véget Arnold tervének, ezzel megmentve a függetlenségi háborút.