• A jelenkor is szerepet kap az Assassin’s Creed: Odyssey-ben
  • Szorosan fog kapcsolódni a múlt eseményeihez
  • Több befejezést is kapunk

Az ember hajlamos megfeledkezni arról, hogy az Assassin’s Creed sorozat története valójában a jelenben játszódik. Ebben az időben fekszenek bele az emberek az Animus nevű gépbe, ami egy virtuális világot hoz létre az alany genetikus emlékeiből. Szóval a játékok technikailag a jelen korban, egy virtuális valóságban játszódnak, távolról sem a múltban.

Persze erről könnyű megfeledkezni, hiszen a cselekmény, a helyszín és a főszereplő mind a múltat idézik meg, és az Assassin’s Creed 3 után már nem is szakadtunk ki túl sűrűn az Animusból, sőt teljesen opcionálissá vált. Ami alapvetően nem baj, hiszen a jelenben, vagyis a valóságban játszódó történet a legtöbb esetben rém unalmas.

Sokan vélik úgy, hogy akár ki is hagyhatnák ezt, de erre úgy tűnik, a Ubisoft nem hajlandó. A játék rendezője, Scott Phillips a GamingBoltnak árulta el, hogy az Assassin’s Creed: Odyssey is kap jelenkori történetszálat, ami szorosan kötődik majd a múltban történt eseményekhez. Ez egyfelől izgalmasnak hangzik, másfelől nagyon reklám szaga van. Hallottunk már mi ilyet, nem egyszer, nem kétszer. Jó lenne, ha újra jelentősebb, és ami fontosabb, érdekesebb lenne a jelenben játszódó történet, de én azt mondom most: hiszem, ha látom.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!