Az Assassin’s Creed: Odyssey minden korábbi epizódnál jobban elmegy az RPG-k irányába. Interaktív párbeszédek, a történetre ható döntések és a többféle befejezés mellett immár romantikázni is lesz lehetőségünk, de ha valaki azt hiszi, hogy ezzel beköszönt a Witcher-sorozatra jellemző meztelenkedések kora az Assassin’s Creed-sorozatban is, az téved.

Erről a kreatív direktor, Jonathan Dumont biztosított minket egy reddites kérdez-felelek alkalmával. Dumont elmondta, hogy bár ha közel kerülünk egy hölgyhöz vagy éppen úrhoz, akkor több lehetőség is előttünk áll a kapcsolat megkoronázására, ugyanakkor a ruha semelyik verzióban nem kerül le a párról. A széria tehát nem szakít a hagyományokkal.