Elvarázsolták a kasszaszámokat, nagyot szólhat az Átkozott boszorkák 2.

A régi varázslat úgy tűnik, még mindig működik, a kultikus boszifilm szép nyitással robbanhat be az amerikai mozikba.

Hollywood nem áll le a régi filmek újrahasznosításával, és mégis miért is tenné, amikor közönség újra és újra hajlandó jegyet venni a régi kedvencek folytatásaira. A Már megint nem férek a bőrödbe a költségvetése több mint háromszorosát hozta vissza, Az ördög Pradát visel 2. (kritika ITT) pedig egyenesen blockbuster lett: közel 700 millió dollárt termelt világszerte. Most pedig Nicole Kidman és Sandra Bullock visszatérésének is nagy nyitást jósolnak az előrejelzések. 

Kiderült ugyanis, hogy az Átkozott boszorkák 2. elővételes bevételei mondhatni fenomenálisak voltak, és ezek alapján az EmpireCity Box Office több mint 40 millió dolláros hazai nyitóhétvégét jósolt, a Box Office Theory pedig még ennél is egy kicsit optimistább, 46,5 millió dolláros rajtot vizionál a hazai színtéren. Mindez pedig azért is megdöbbentő, mert az első film anyagilag elég nagy bukás volt: 75 millió dollárból hozták össze, és mindössze 68 millió dolláros globális bevételt tudott összekaparni magának.

Persze a pasikat egy átok miatt halomra gyilkoló Owens-nővérek azóta ikonikusak lettek. A folytatásban természetesen visszatér Sandra Bullock és Nicole Kidman, mellettük pedig Stockard Channing és Dianne Wiest is újra eljátsszák a boszorkánytestvérek különc nagynénjeit. Az új szereplők között pedig ott van Joey King, Maisie Williams és Lee Pace is.

A premier pedig már nincs is olyan messze: az Átkozott boszorkák 2. a hazai mozikba szeptember 10-én fut be. 

Borítókép forrása: Warner Bros.