• Nem készít már Call of Duty: Warzone csalásokat a CxCheats nevű cég
  • Mindezt azért, mert az Activision beperelte őket
  • Ez a jogi lépés pedig olyan hatékony volt, hogy még bocsánatot is kértek eddigi tevékenységükért

Sajnos a Call of Duty: Warzone sem mentes a netes kompetitív címek egyik legnagyobb rákfenéjétől, a csalástól, tudhatja ezt mindenki, aki rendszeresen játszik vele. Számtalan különböző meg nem engedett segédprogram és egyéb ügyesség létezik már a CoD-széria ingyenes mellékhajtásához is, ezek egyik előállítója pedig a CxCheats néven futó cég, ami nemrég a saját Discord szerverén jelentette be, hogy a továbbiakban nem fog a Call of Duty játékokhoz semmilyen programot készíteni, és a meglévő „termékei” támogatását is beszünteti.

Erre a lépésre a cég tulajdonosai szerint azután került sor, hogy az Activision beperelte és bíróság elé rángatta őket, mert az általuk készített csalások sértették a kiadó felhasználói szerződését. A jelek szerint pedig ez a jogi lépés igencsak bevált, hiszen a CxCheats nem csak minden Call of Dutyhoz kapcsolódó programját vonja ki a forgalomból, hanem egyben bocsánatot is kért minden bosszúságért és fájdalomért, amit ezek a programok a CoD közösségnek okoztak.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!