• A Call of Duty: Warzone-t egy folyamatosan frissülő címként képzeli el az Activision
  • Ami ennek megfelelően a Call of Duty: Black Ops Cold War megjelenésével átalakul majd
  • Cserélődik például a térkép és megjelennek a hidegháborús fegyverek is
  • Legalábbis egy bennfentes információi szerint

Az Activision már jó ideje évente jelentkezik az újabb és újabb Call of Duty-játékokkal, azonban a most márciusban debütált Warzone esetében más taktikát fognak alkalmazni. A kiadó még májusban árulta el, hogy a Call of Duty: Warzone lényegében egy stabil, állandó pont lesz az évente érkező CoD-ok mellett, amivel terveik szerint összekötik majd az egyes alszériákat a sorozaton belül.

Most pedig az ilyen témákban általában igen jól értesült Tom Henderson azt is elárulta, hogy ez a gyakorlatban hogyan fog kinézni. Henderson szerint ugyanis az idei Call of Duty: Black Ops Cold War megjelenésével egyrészt lecserélik majd Verdanskot egy új térképre, azonban a Modern Warfare fegyverei és járművei bent maradnak a játékba, és ezekhez szépen-lassan hozzáadják majd a Black Ops Cold Warban feltűnő hidegháborús mordályokat is, hogy így képezzenek hidat a két játék között.

Persze fontos leszögezni, hogy ez egyelőre csak szivárgás, nem pedig hivatalos információ, de az Activision Warzone-nal kapcsolatos nyilatkozatait elnézve nem lenne olyan meglepő, ha végül tényleg így frissülne a játék a Call of Duty: Black Ops Cold War megjelenésének az idején.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!