Nem mindennapi utazásra invitált minket nemrég az AOC, hiszen Spanyolország gyönyörű városába, Valenciába hívtak meg egy nagyszabású bemutatóra, ahol leleplezték a cég néhány idei nagyágyúját és ezek közül többet már a helyszínen kipróbálhattam. 2020 óta az AGON by AOC az egyik vezető gamer-monitor márka, az eddig tesztelésre nálam járt modellek alapján pedig abszolút meg tudom érteni, hogy miért. Egyszerre kínálnak remek monitorokat otthoni vagy irodai használathoz és profi e-sporthoz egyaránt, a Philips monitors (MMD) pedig a merészebb dizájnok kedvelőit is kiszolgálja. Nálam otthon is Philips tévé világítja be a szobát már évek óta, szóval duplán kíváncsi voltam, hogy mit tud villantani a márka a 2024-ben.

Valencia elképesztően szép város és egy karnyújtásnyira volt a bemutató a tengertől, úgyhogy kifogástalan luxus életérzés járt át mindenkit, aki meghívást kapott erre az eseményre. Egy igen informatív prezentációval nyitották meg a bemutatót, ahol kiderült, hogy a 144 Hz-es gamer-monitorok piacán tavaly az AOC szerezte meg az első helyet – emellett pedig szinte minden nagyobb szériájukra jelentősen megnőtt a kereslet 2023-ban. Ez nem is csoda, hiszen remekül osztják fel a portfóliójukat: az AGON PRO széria az e-sportra lett tervezve, míg az AOC GAMING az otthoni szórakoztatást választóknak kínál termékeket. Az 540 Hz-es AG246FK és a 390 Hz-es AG256FS a PRO-szériát fogják erősíteni, RGB-fényekkel, G-Sync kompatibilitással és ergonomikus kialakítással, valamint az általam is nagyon kedvelt, kihúzható headset-tartóval.

A GAMING G4-széria kibővül, érkezik a 280 Hz-es C27G4ZXE és C27G4ZXU (FHD felbontással), a Q27G4XNC, Q27G4XC és Q32G4VE modellek (szintén 280 Hz) viszont már QHD felbontást kaptak és természetesen a HDR10 támogatás sem maradhat el. A látottak alapján az AOC magabiztosan bővíti ki termékcsaládjait ebben az évben, az új modellekkel pedig igen széles közönséget tudnak megcélozni, hiszen a pénztárcabarát gamer-monitorok mellett a profi játékosoknak is kínálnak rengeteg lehetőséget. Az eseményen a Philips monitors (MMD) több új modellje is ki lett állítva és nekem a 49”-es OLED 49M2C8900 nyerte el leginkább a tetszésemet. 32:9 DQHD (5120x1440) felbontást kapott, 144 Hz-es képfrissítéssel és Ambiglow-fényekkel, ami a monitor méretéből adódóan komplett lámpának is beillene. Nem én vagyok az ultra-széles monitorok legnagyobb rajongója, de bevallom, egészen lenyűgözött ez a modell és pörgettem rajta egy kicsit a Cyberpunk 2077-et, ahol Night City sokkal immerzívebb élményt nyújtott, mint eddig bármikor.

A 32M2N8900 és 27M2N8500 már QD-OLED-panelekkel érkeznek, UHD-, illetve QHD-felbontással, valamint TrueBlack400 és a HDR10 támogatással. Az Evnia 6000 széria a 34M2C6500-val bővül, amely 3440x1440 felbontást és 175 Hz-es képfrissítést kapott. A Fast IPS-panellel és FHD-felbontással rendelkező 24M2N3200A, 24M2N3200S, 27M2N3200A és 27M2N3200S néhány héten belül befutnak, a 280 Hz-es 27M2C5200W pedig júliusban kerül a piacra. Az elsősorban az otthoni gaming-élményt megcélzó M2 széria is megkapja a maga QHD-monitorait: a 27M2N5500, 27M2N3500NL, 32M2C3500L és 34M2C35500L bár picit drágábbak, de gyönyörű színeket képesek megjeleníteni. A Forza Horizon 5-öt próbáltam ki és tényleg nagyon intenzív, mély színeket kaptam, pedig sikerült épp egy nagyobb homokvihar közepére kocsikáznom.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A Fast IPS panelek használatának köszönhetően az akár 1 ms GtG válaszidővel rendelkező monitorok főként az FPS-játékoknál jöhetnek jól, az FHD (1920x1080) felbontás pedig lényegében lehetővé teszi minden játékos számára, hogy a legtöbb elterjedt GPU-val magas képkockasebességet érjenek el. A HDR10- és NVIDIA G-SYNC-kompatibilitás vagy a továbbfejlesztett G-Menu szoftver pedig már tényleg csak hab a tortán. Összességében kijelenthetem, hogy bizony nem véletlen, hogy az AOC-MMD jelenleg ott van az élvonalban, hiszen nagyon baráti áron is képesek olyan monitorokat kínálni, amelyek túlszárnyalják az elvárásokat. A prezentáció során kiderült, hogy az AOC tervez még néhány nagyobb meglepetést 2024-re, úgyhogy ezek bejelentését máris nagyon várjuk!

Köszönjük az AOC-MMD-nek a meghívást!

Fotók: Pap Viktor (Britpopper)