Évekkel ezelőtt, 2013-ban az Atari egyenként adta el a játékait, és azóta nem sokat lehetett hallani a cégről, bár néhány projekt (Alone in the Dark/Haunted House reboot, Atari Vault) bejelentésre került. Fred Chesnais, a vállalat vezetője a 2013-as csőd után vette meg a céget, és új üzletpolitikával, mobiljátékok fejlesztésével, és termékeik liszenszelésével képes pénzt is keresni.

A tulajdonos most bejelentette, hogy az Atari évek óta fejleszt egy új konzolt, aminek teaserje nemrégen tűnt fel a neten, kérdéseket, találgatásokat hagyva mindenkiben. Valószínűleg az Ataribox nem fogja megszorongatni sem a PlayStation-t, sem az Xboxot,  sokkal inkább arra lesz jó, hogy nosztalgiával töltse el azokat, akiknek fiatalkorukban az Atari játékok jelentették a szórakozást.

Persze a konzolról egyelőre semmit nem lehet tudni, csak azt, hogy PC-s alapokra fog készülni. Chesnais az E3-on mondta el a fentieket, de ezen kívül minden kérdésre megtagadta a választ, mindösszesen annyit közölt, hogy később fogják leleplezni a végleges dizájnt és a specifikációkat.