Az Avalanche Studios-t elsősorban a Just Cause sorozatról és a TheHunter szériáról ismerhetik a játékosok, de a svéd csapat dolgozik a Rage második epizódján is. A céget ketten alapították 2003-ban, Linus Blomberg és Christofer Sundberg. Sunberg csütörtökön jelentette be távozását a Twitteren. A több, mint 300 alkalmazottnak a következőket írta:

"Bejelentettem, hogy április végén távozom az Avalanche éléről. A stúdiót a konyhámban alapítottam 16 évvel ezelőtt, vezettem, szerettem, az évek alatt rengeteg tehetséges személlyel és csapattal dolgozott és dolgozik együtt.

A távozást sokan összefüggésbe hozták az éppen megjelent Just Cause 4 közel sem pozitív fogadtatásával, ami a kiadó Square Enix pénzügyi jelentésén is meglátszott. A Square Enix a befektetőknek küldött leveleben azt írta, hogy nem sikerült elég jó játékot összerakni, így sokan más játékot választottak az év végi megjelenések közül. A megfelelő marketing is hiányzott, de egy technikai és teljesítménybeli problémákkal rendelkező játék boltokba küldését, és annak sikerelenségét még jó promóval sem lehetett volna kiigazítani. 

Az Avalanche következő játéka a májusban érkező Rage 2, ami remélhetőleg nem fogja örökölni a Just Cause 3 és 4 gondjait. Két és fél hónap múlva kiderül.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!