• Az EA bezárja a 2022-ben alapított Ridgeline Games-t
  • Amely az új Battlefield egyjátékos kampányáért felelt volna Marcus Lehto vezetésével
  • Maga a projekt szerencsére nem végezte a kukában
  • A fejlesztők egy része ugyanis a Ripple Effecthez kerül

A Battlefield 2042-t elég sok kritika érte a megjelenésekor amiatt, hogy egyáltalán nem tartalmazott egyjátékos módot (bár messze nem ez volt vele a legnagyobb probléma), így aztán felettébb örömteli volt, amikor az Electronic Arts bejelentette, hogy a következő felvonáshoz még egy dedikált csapat is alakul a megfelelő minőségű kampány érdekében. Ez volt ugyebár a 2022-ben színre lépett Ridgeline Games, aminek az a Marcus Lehto került az élére, akinek többek között Master Chief karakterét is köszönhetjük. A kártyavár azonban hamar összedőlt, Lehto ugyanis nemrégiben elhagyta a cég kötelékét, az EA által bejelentett átszervezések miatt pedig maga a stúdió is lehúzza a rolót.

battlefield.png

Öröm az ürömben, hogy a megkezdett munka azért nem vész kárba, mivel a szóban forgó sztorimód továbbra is készül, csak épp máshol. Az EA Entertainment elnöke, Laura Miele fejtette ki egy belsős levélben, hogy a Criterion producere, Danny Isaac és a stúdió kreatív vezetője, Darren White lép Lehto helyére, hogy folytassák a kampány munkálatait, miközben a bezárásra kerülő csapat egy része a Ripple Effecthez kerül, ami állítólag egy ingyenes battle royale mellékággal fogja bővíteni a franchise univerzumát. A DICE, a Criterion és a Ripple Effect tehát továbbra is azon munkálkodik, hogy a széria ismét a régi fényében tündökölhessen – drukkoljunk nekik, hogy ezúttal egyetlen banánhéjon se csússzanak el!