• A Codemasters idén februártól hivatalosan is az EA belsős csapata
  • A kiadó azonban nem tervez beleszólni a stúdió ügyeibe
  • Legalábbis Andrew Wilson, az EA vezérigazgatója, nemrég ezt nyilatkozta

Az EA egy kisebb licitháborút követően végül idén februárban tudta felvásárolni a főleg versenyjátékokkal foglalkozó Codemasters csapatát 1,2 milliárd dollárért. És bár a rajongók ekkor már temetni kezdték a stúdiót (és nem is alaptalanul, hiszen a kiadó égisze alatt nem egy legendás csapat elvérzett már), úgy tűnik, a Codemasters fejlesztői végül elég nagy kreatív szabadságot kapnak majd az új vezetéstől is.

Mindezt Andrew Wilson, az EA vezérigazgatója, erősítette meg nemrég, aki egy interjú során elmondta, hogy egyáltalán nem az a céljuk, hogy egy Electronic Arts stúdióvá formálják a Codemasterst. Épp ezért a csapat jórészt a továbbiakban is önállóan üzemelhet majd, nagyjából úgy, mint a Respawn, akinek olyan ütős és sikeres címeket köszönhet a kiadó, mint az Apex Legends vagy a Star Wars Jedi: Fallen Order.