• Ne nagyon számítsunk új Dead Space-játékra
  • Az EA ugyanis jegelte a szériát
  • A kiadó a pletykákkal ellentétben nem kaszálta el a második rész felújítását
  • Mivel az soha nem is állt fejlesztés alatt

Az EA Play-ben (és így a Game Pass-ben) történő debütálásnak hála néhány hónappal ezelőtt végre én is belevethettem magam a Dead Space tavaly debütált remake-jébe, a Motive alkotása pedig olyannyira lenyűgözött, hogy azóta még a New Game+-t is elkezdtem. Soha nem csillogott még ilyen szépen a USG Ishimura véráztatta fedélzete, a fejlesztők munkáját pedig mind az újságírók, mind pedig a játékosok nagyra értékelték (kivéve persze azok, akik frászt kaptak a gendersemleges mosdóktól), így aztán adja magát a kérdés: mi lesz a megboldogult Visceral Games által útjára indított franchise sorsa.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Nos, a jelek szerint semmi jó, a tegnapi Battlefield bejelentés után (ha valaki esetleg lemaradt volna róla: a Motive is a széria fedélzetére lépett) ugyanis felröppent a pletyka, miszerint az Electronic Arts elkaszálta a már fejlesztés alatt álló Dead Space 2 felújítást, újabb szöget ütve ezzel Isaac Clarke koporsójába. Időközben aztán kiderült, hogy tévesek voltak a már sokszor bizonyított Jeff Grubb értesülései, az EA ugyanis határozottan tagadja, hogy igaz lenne az állítás. "Általában nem kommentáljuk a pletykákat, de ez a történet egyszerűen nem igaz" – mondta az IGN-nek a kiadó egyik szóvivője. Jason Schreier később azzal egészítette ki az elhangzottakat a Bloomberg cikkében, hogy a cég azért nem kukázta a szóban forgó projektet, mert az egyáltalán nem is állt fejlesztés alatt. Az újságíró szerint a Motive köreiben ugyan felmerült egy új Dead Space (tehát nem egy második remake, bár ez is benne volt a kalapban) ötlete, ám végül egyetlen felvetés sem kapott zöld utat, így az alkalmazottak áttértek más projektekre – például a továbbra is gőzerővel készülő Vasember-játékra. Az EA sajnos soha nem közölt pontos számokat a Dead Space remake eladásaival kapcsolatban, a nem hivatalos források pedig eléggé ellentmondásosak, hiszen van, aki szerint jól teljesített a kasszáknál, míg más jelentések alapján a sci-fi horror pénzügyi teljesítménye némileg elmaradt a várakozásoktól. Annyi mindenesetre biztos, hogy – Jason Schreier szavaival élve – ismét jegelve lett a franchise, szóval ne nagyon számítsunk a nekromorfok visszatérésére.