December elején indult el az Epic Games Store, és a „boltvezetők” kéthetente szándékoznak ingyenes játékot osztogatni, az oldalon olvasottak alapján 2019 végéig. Az első, pár napja már elérhető program nem is akármi: a The Game Awards díjazott a Subnautica, amire, ha lecsapunk, véglegesen a miénk lesz.

A januárban PC-n debütált program egy idegen, többségében óceánnal fedett világon játszódik, ahol hősünk egy kényszerleszállás után kerül. Hogy túlélje, fel kell derítenie nem csak a veszélyes mélységet, de a közeli szigeteket, űrhajója roncsát és a bolygó sötét múltját is. Közben persze ételt és italt kell szereznie, az eszközeit fejlesztenie, az egészségéről gondoskodnia, és a kényelem miatt kis mentőkabinját is érdemes lecserélnie, mondjuk egy self made tengeralatti otthonra.

A magyar felirattal is ellátott játék sajátságos látványvilágával és egyedülálló környezetével hamar beszippantja az embert és órákig képes lehet ellubickolni, hogy megnézzen még egy barlangot, szigetet, vagy csak alaposabban bejárja a hajót – már ha megvan hozzá a megfelelő eszköz. Ha nincs, na, akkor azért üt el órákat az ember, hogy az meglegyen. Érdemes mindenkinek kipróbálnia!

Kapkodni nem kell, de érdemes észben tartani, hogy az akció csak december 27-ig tart, utána Super Meat Boy lesz a következő ingyenesen bezsákolható játék az Epic Games Store-ban. A Subnautica ide kattintva érhető el.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!