Elképesztő, de már 15 éve annak, hogy Edmond McMillen és Tommy Refenes, avagy a Team Meat csapata a nagy indie-forradalom tetőpontján piacra dobta a Super Meat Boyt. Az őrülten nehéz és technikás, de némi kitartással borzasztóan szórakoztató 2D-s platformer a zsáner egyik legnagyobbikává vált, az újra és újra szétdarált, kilapított és felperzselt kis húskocka pedig szintén ikonná vált a platformerek közt. A 2010-es Super Meat Boy és a 2020-as Super Meat Boy Forever után most eljött az ideje, hogy a piros kis cafat egy teljesen új dimenziót hódítson meg: szám szerint a harmadikat.

A Super Meat Boy 3D már az Xbox Games Showcase rövid bemutatóján is remekül festett, de azóta többet is láthattunk a továbbra is kifejezetten keménynek tűnő kihívásokból. Az IGN például a lenti videóban negyedórán át pörgette a sajnos csak valamikor 2026 elején érkező platformert, ami egyszerre jelenik majd meg PC-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re, ráadásul egyből bekerül majd az Xbox Game Pass könyvtárába is.

Borítókép forrása: Team Meat, Sluggerfly, Headup