• Már készül a Hitman 3
  • Erről posztolt az IO Interactive

Tavaly jelent meg a Hitman 2, ami remek élményt adott hatalmas pályáival, kihívást nyújtó feladataival, éber őreivel, és szárnypróbálgató online komponensével. A játék azóta is frissül és frissülni fog, de emellett a fejlesztők már bőven a Hitman 3-t készítik elő, erről nyilatkozott a dán cég a legújabb posztjában: „A Hitman 2 csapatából egyre több és több embert állítunk rá a következő projektünkre, ami a Hitman sorozat következő része lesz, és ami már javában készül.”

Ez tisztább kijelentés, mint amit a Bioware mondott a Mass Effect jövője kapcsán. Az biztos, hogy az IO Interactive-nak most több vasat is a tűzbe kell tartania, hiszen nemrég bejelentette azt, hogy újra társulni kíván a Warner Bros. Interactive-val, amely egy új IP-t biztosan jelent, a kiszivárgott információk alapján. Talán emiatt döntött úgy az IO, hogy 20 pozíciót is meghirdet, melyek a dán és a svéd irodákban várnak betöltésre.

hitman-white.jpeg