• Az Oppenheimer lett a 29. Critics' Choice Awards legnagyobb nyertese
  • Összesen nyolc díjat zsebelt be Christopher Nolan életrajzi opusza
  • Sorozatos fronton pedig az Utódlás és a Mackó vitte a prímet

Nemrég ért véget a Santa Monica-i repülőtér Barker Hangárjában megrendezett 29. Critics' Choice Awards, avagy a következő fontos állomás a filmes/sorozatos díjátadók sorában. Az eseményen értelemszerűen terítékre került a 2023-as felhozatal apraja-nagyja, és bizony volt miből válogatni, hiszen a mozivásznon és a kisképernyőn is láthattunk néhány kiemelkedő produkciót a tavalyi év során. A Golden Globe-gála után várható volt, hogy Christopher Nolan életrajzi ihletésű remekműve, az atombomba feltalálójáról szóló Oppenheimer ezúttal is diadalmaskodi fog az egész estés alkotások között, ám ekkora díjesőre talán maguk a készítők sem gondoltak. 

opi.jpg

A kép forrása: HELLO! Magazine

Összesen nyolc szobrot zsebelhetett be ugyanis a Cillian Murphy nevével fémjelzett opusz – bár ironikus módon pont a fizikust alakító színész maradt ki a jóból, a Legjobb férfi főszereplő kategóriában ugyanis Paul Giamatti győzedelmeskedett a Téli szünetben (The Holdovers) nyújtott alakításáért. A Legjobb színészi gárda díjat ugyanakkor már gond nélkül megkapta az Oppenheimer (ilyen impozáns stábbal ez nem meglepő), ahogy Robert Downey Jr. is elismerésben részesült Lewis Strauss megformálásáért, Ludwig Göranssont pedig a film felejthetetlen dallamai miatt emelték piedesztálra. A Barbie neve leginkább a jelmezek és a díszletek (na meg persze a betétdal) miatt merült fel az esemény során, míg sorozatok terén a méltán elismert Utódlás és a Mackó tudott kiemelkedni a jelöltek közül. Íme a nyertesek listája:

Mozi

Legjobb film

  • American Fiction
  • Barbie
  • The Color Purple
  • Téli szünet
  • Megfojtott virágok
  • Maestro
  • Oppenheimer
  • Előző életek
  • Szegény párák
  • Saltburn

Legjobb rendező

  • Bradley Cooper – Maestro
  • Greta Gerwig – Barbie
  • Yorgos Lanthimos – Szegény párák
  • Christopher Nolan – Oppenheimer
  • Alexander Payne – Téli szünet
  • Martin Scorsese – Megfojtott virágok

Legjobb színész

  • Bradley Cooper – Maestro
  • Leonardo DiCaprio – Megfojtott virágok
  • Colman Domingo – Rustin
  • Paul Giamatti – Téli szünet
  • Cillian Murphy – Oppenheimer
  • Jeffrey Wright – American Fiction

Legjobb színésznő

  • Lily Gladstone – Megfojtott virágok
  • Sandra Hüller – Egy zuhanás anatómiája
  • Greta Lee – Előző életek
  • Carey Mulligan – Maestro
  • Margot Robbie – Barbie
  • Emma Stone – Szegény párák

Legjobb férfi mellékszereplő

  • Sterling K. Brown – American Fiction
  • Robert De Niro – Megfojtott virágok
  • Robert Downey Jr. – Oppenheimer
  • Ryan Gosling – Barbie
  • Charles Melton – May December
  • Mark Ruffalo – Szegény párák

Legjobb női mellékszereplő

  • Emily Blunt – Oppenheimer
  • Danielle Brooks – The Color Purple
  • America Ferrera – Barbie
  • Jodie Foster – Nyad
  • Julianne Moore – May December
  • Da’Vine Joy Randolph – Téli szünet

Legjobb fiatal színész/színésznő

  • Abby Ryder Fortson – Ott vagy, Istenem? Én vagyok az, Margaret
  • Ariana Greenblatt – Barbie
  • Calah Lane – Wonka
  • Milo Machado Graner – Egy zuhanás anatómiája
  • Dominic Sessa – Téli szünet
  • Madeleine Yuna Voyles – Az Alkotó

Legjobb színészi gárda

  • Air – Harc a legendáért
  • Barbie
  • The Color Purple
  • Téli szünet
  • Megfojtott virágok
  • Oppenheimer

Legjobb eredeti forgatókönyv

  • Samy Burch – May December
  • Alex Convery – Air – Harc a legendáért
  • Bradley Cooper & Josh Singer – Maestro
  • Greta Gerwig & Noah Baumbach – Barbie
  • David Hemingson – Téli szünet
  • Celine Song – Előző életek

Legjobb adaptált forgatókönyv

  • Kelly Fremon Craig –  Ott vagy, Istenem? Én vagyok az, Margaret
  • Andrew Haigh – All of Us Strangers
  • Cord Jefferson – American Fiction 
  • Tony McNamara – Szegény párák
  • Christopher Nolan – Oppenheimer
  • Eric Roth & Martin Scorsese – Megfojtott virágok

Legjobb operatőri munka

  • Matthew Libatique – Maestro
  • Rodrigo Prieto – Barbie
  • Rodrigo Prieto – Megfojtott virágok
  • Robbie Ryan – Szegény párák
  • Linus Sandgren – Saltburn
  • Hoyte van Hoytema – Oppenheimer 

Legjobb díszlettervezés

  • Suzie Davies, Charlotte Dirickx – Saltburn
  • Ruth De Jong, Claire Kaufman – Oppenheimer
  • Jack Fisk, Adam Willis – Megfojtott virágok
  • Sarah Greenwood, Katie Spencer – Barbie 
  • James Price, Shona Heath, Szusza Mihalek – Szegény párák
  • Adam Stockhausen, Kris Moran – Asteroid City

Legjobb vágás

  • William Goldenberg – Air – Harc a legendáért
  • Nick Houy – Barbie
  • Jennifer Lame – Oppenheimer
  • Yorgos Mavropsaridis – Szegény párák
  • Thelma Schoonmaker – Megfojtott virágok
  • Michelle Tesoro – Maestro

Legjobb jelmeztervezés

  • Jacqueline Durran – Barbie 
  • Lindy Hemming – Wonka
  • Francine Jamison-Tanchuck – The Color Purple
  • Holly Waddington – Szegény párák
  • Jacqueline West – Megfojtott virágok
  • Janty Yates, David Crossman – Napóleon

Legjobb smink

  • Barbie 
  • The Color Purple
  • Maestro
  • Oppenheimer
  • Szegény párák
  • Priscilla

Legjobb vizuális effektek

  • Az alkotó
  • A galaxis őrzői: 3. rész
  • Mission: Impossible: Leszámolás - Első rész
  • Oppenheimer 
  • Szegény párák
  • Pókember: A Pókverzumon át

Legjobb vígjáték

  • American Fiction
  • Barbie 
  • Pofozóklub a gimiben
  • Téli szünet
  • Barátnőt felveszünk
  • Szegény párák

Legjobb animációs film

  • A fiú és a szürke gém
  • Elemi
  • Nimona
  • Pókember: A Pókverzumon át
  • Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz
  • Kívánság

Legjobb idegen nyelvű film

  • Egy zuhanás anatómiája
  • Godzilla Minus One
  • Tökéletes napok
  • A hó társadalma
  • A szenvedély íze
  • Érdekvédelmi terület

Legjobb  betétdal

  • “Dance the Night” – Barbie
  • “I’m Just Ken” – Barbie 
  • “Peaches” – Super Mario Bros.: A film
  • “Road to Freedom” – Rustin
  • “This Wish” – Kívánság
  • “What Was I Made For” – Barbie

Legjobb zene

  • Jerskin Fendrix – Szegény párák
  • Michael Giacchino – A hó társadalma
  • Ludwig Göransson – Oppenheimer 
  • Daniel Pemberton – Pókember: A Pókverzumon át
  • Robbie Robertson – Megfojtott virágok
  • Mark Ronson, Andrew Wyatt – Barbie

Televízió

Legjobb drámasorozat

  • A korona (Netflix)
  • A diplomata (Netflix)
  • The Last of Us (HBO | Max)
  • Loki (Disney+)
  • The Morning Show (Apple TV+)
  • Star Trek: Különös új világok (Paramount+)
  • Utódlás (HBO | Max) 
  • Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése (HBO | Max)

Legjobb színész drámasorozatban

  • Kieran Culkin – Utódlás (HBO | Max) 
  • Tom Hiddleston – Loki (Disney+)
  • Timothy Olyphant – A törvény embere: Detroit dzsungelében (FX)
  • Pedro Pascal – The Last of Us (HBO | Max)
  • Ramón Rodríguez – Will Trent (ABC)
  • Jeremy Strong – Utódlás (HBO | Max)

Legjobb színésznő drámasorozatban

  • Jennifer Aniston – The Morning Show (Apple TV+)
  • Aunjanue Ellis – A törvény embere: Detroit dzsungelében (FX)
  • Bella Ramsey – The Last of Us (HBO | Max)
  • Keri Russell – A diplomata (Netflix)
  • Sarah Snook – Utódlás (HBO | Max)
  • Reese Witherspoon – The Morning Show (Apple TV+)

Legjobb férfi mellékszereplő drámasorozatban

  • Khalid Abdalla – A korona (Netflix)
  • Billy Crudup – The Morning Show (Apple TV+) 
  • Ron Cephas Jones – Truth Be Told (Apple TV+)
  • Matthew MacFadyen – Utódlás (HBO | Max)
  • Ke Huy Quan – Loki (Disney+)
  • Rufus Sewell – A diplomata (Netflix)

Legjobb női mellékszereplő drámasorozatban

  • Nicole Beharie – The Morning Show (Apple TV+)
  • Elizabeth Debicki – A korona (Netflix) 
  • Sophia Di Martino – Loki (Disney+)
  • Celia Rose Gooding – Star Trek: Különös új világok (Paramount+)
  • Karen Pittman – The Morning Show (Apple TV+)
  • Christina Ricci – Yellowjackets (Showtime)

Legjobb vígjáték sorozat

  • Abbott Általános Iskola (ABC)
  • Barry (HBO | Max)
  • A mackó (FX) 
  • A káprázatos Mrs. Maisel (Prime Video)
  • Poker Face (Peacock)
  • A rezervátum kutyái (FX)
  • Direkt terápia (Apple TV+)
  • Hétköznapi vámpírok – A sorozat (FX)

Legjobb színész vígjáték sorozatban

  • Bill Hader – Barry (HBO | Max)
  • Steve Martin – Gyilkos a házban (Hulu)
  • Kayvan Novak – Hétköznapi vámpírok – A sorozat (FX)
  • Drew Tarver – The Other Two (HBO | Max)
  • Jeremy Allen White – A mackó (FX) 
  • D’Pharaoh Woon-A-Tai – A rezervátum kutyái (FX)

Legjobb színésznő vígjáték sorozatban

  • Rachel Brosnahan – A káprázatos Mrs. Maisel (Prime Video)
  • Quinta Brunson – Abbott Általános Iskola (ABC)
  • Ayo Edebiri – A mackó (FX) 
  • Bridget Everett – Valaki valahol (HBO | Max)
  • Devery Jacobs – A rezervátum kutyái (FX)
  • Natasha Lyonne – Poker Face (Peacock)

Legjobb férfi mellékszereplő vígjáték sorozatban

  • Phil Dunster – Ted Lasso (Apple TV+)
  • Harrison Ford – Direkt terápia (Apple TV+)
  • Harvey Guillén – Hétköznapi vámpírok – A sorozat (FX)
  • James Marsden – Jury Duty (Amazon Freevee)
  • Ebon Moss-Bachrach – A mackó (FX) 
  • Henry Winkler – Barry (HBO | Max)

Legjobb női mellékszereplő vígjáték sorozatban

  • Paulina Alexis – A rezervátum kutyái (FX)
  • Alex Borstein – A káprázatos Mrs. Maisel (Prime Video)
  • Janelle James – Abbott Általánis Iskola (ABC)
  • Sheryl Lee Ralph – Abbott Általános Iskola (ABC)
  • Meryl Streep – Gyilkos a házban (Hulu) 
  • Jessica Williams – Direkt terápia (Apple TV+)

Legjobb limitált széria

  • Balhé (Netflix) 
  • Daisy Jones & the Six (Prime Video)
  • Fargo (FX)
  • Útitársak (Showtime)
  • Minden kémia (Apple TV+)
  • Szerelem és halál (HBO | Max)
  • Gyilkosság a világ végén (FX)
  • Anne Frank bújtatója (National Geographic)

Legjobb tévéfilm

  • Zendülés a Caine hadihajón: Hadbírósági tárgyalás (Showtime)
  • Finestkind (Paramount+)
  • Mr. Monk’s Last Case: A Monk Movie (Peacock)
  • Nincs, aki megmentsen (Hulu)
  • Quiz Lady (Hulu) 
  • Reality (HBO | Max)

Legjobb színész limitált szériában vagy tévéfilmben

  • Matt Bomer – Útitársak (Showtime)
  • Tom Holland – A zsúfolt szoba (Apple TV+)
  • David Oyelowo – Az igazság emberei: Bass Reeves (Paramount+)
  • Tony Shalhoub – Mr. Monk’s Last Case: A Monk Movie (Peacock)
  • Kiefer Sutherland – Zendülés a Caine hadihajón: Hadbírósági tárgyalás (Showtime)
  • Steven Yeun – Balhé (Netflix) 

Legjobb színésznő limitált szériában vagy tévéfilmben

  • Carla Gugino – Az Usher-ház bukása (Netflix)
  • Kaitlyn Dever – Nincs, aki megmentsen (Hulu)
  • Brie Larson – Minden kémia (Apple TV+)
  • Bel Powley – Anne Frank bújtatója (National Geographic)
  • Sydney Sweeney – Reality (HBO | Max)
  • Juno Temple – Fargo (FX)
  • Ali Wong – Balhé (Netflix)

Legjobb férfi főszereplő limitált szériában vagy tévéfilmben

  • Jonathan Bailey – Útitársak (Showtime) 
  • Taylor Kitsch – A gyilkos csodaszer (Netflix)
  • Jesse Plemons – Szerelem és halál (HBO | Max)
  • Lewis Pullman – Minden kémia (Apple TV+)
  • Liev Schreiber – Anne Frank bújtatója (National Geographic)
  • Justin Theroux – A Fehér Ház vízszerelői (HBO | Max)

Legjobb női főszereplő limitált szériában vagy tévéfilmben

  • Maria Bello – Balhé (Netflix) 
  • Billie Boullet – Anne Frank bújtatója (National Geographic)
  • Willa Fitzgerald – Az Usher-ház bukása (Netflix)
  • Aja Naomi King – Minden kémia (Apple TV+)
  • Mary McDonnell – Az Usher-ház bukása (Netflix)
  • Camila Morrone – Daisy Jones & the Six (Prime Video)

Legjobb idegen nyelvű sorozat

  • Bargain (Paramount+)
  • Dicsőség (Netflix)
  • The Good Mothers (Hulu)
  • A Német Ház (Hulu)
  • Lupin (Netflix) 
  • A lány a maszk mögött (Netflix)
  • Egy, kém, há'! (Hulu)

Legjobb animációs sorozat

  • Bluey (Disney+)
  • Bob burgerfalodája (Fox)
  • Harley Quinn (HBO | Max)
  • Scott Pilgrim rákapcsol (Netflix)
  • Star Trek: Lower Decks (Paramount+)
  • Young Love (HBO | Max)

Legjobb talk show

  • The Graham Norton Show (BBC America)
  • Jimmy Kimmel Live! (ABC)
  • The Kelly Clarkson Show (NBC)
  • Last Week Tonight with John Oliver (HBO | Max) 
  • Late Night with Seth Meyers (NBC)
  • The Late Show with Stephen Colbert (CBS)

Legjobb stand-up comedy

  • Mike Birbiglia: The Old Man and the Pool (Netflix)
  • Alex Borstein: Corsets & Clown Suits (Prime Video)
  • John Early: Now More Than Ever (HBO | Max)
  • John Mulaney: Baby J (Netflix)
  • Trevor Noah: Where Was I (Netflix)
  • Wanda Sykes – I’m an Entertainer (Netflix)