A Fear the Spotlight már csak azért is kifejezetten érdekes, mert kiadóként az a Blumhouse áll mögötte, akik többnyire inkább horrorfilmes múltjukról, azon belül is a Parajelenségekről vagy a Fekete telefonról ismertek. Az elmúlt időszakban viszont úgy gondolták, hogy jó ötlet lenne indie fejlesztőket támogatni és segíteni nagyobb közönséghez eljuttatni az alkotásaikat, szóval megannyi érdekes projektet karoltak fel. Ennek egyik eredménye lett a Fear the Spotlight, amelyet most teljesen ingyen szerethetsz meg, hiszen ez az Epic heti ingyenjátéka – ITT megtalálod!

A Fear the Spotlight esetében a történet középpontjában két középiskolás lány, Vivian és Amy áll, akik egy szellemidézés során egy elhagyatott iskolában ragadnak. A játék a Sunnyside High iskolában játszódik, amely sötét múlttal rendelkezik és ezt te is szép lassan ismerheted meg, ahogy haladsz előre a végigjátszás során. A szellemidézés során Amy eltűnik, és Vivian egyedül próbálja felfedezni a múlt titkait, viszont semmiféle fegyver nem áll a rendelkezésére. A bujkálásra és lopakodásra fókuszáló Fear the Spotlight egyértelműen a retro szerelmeseit célozza meg, hiszen látványvilága a 90-es évek videojátékait, sőt, egyenesen a PSX-korszakot idézi az alacsony felbontású 3D grafikával és a VHS-szerű szűrőkkel. Mindenképp ajánlott kipróbálni!

Borítókép forrása: Gematsu