• Viszik a konzolt, mint a cukrot
  • Világszerte rengeteg eladást produkál
  • A Black Friday akciók között is előkelő helyen szerepelt

Egy friss jelentés szerint a Microsoft Xbox Series X konzolja volt az idei Black Friday egyik legkelendőbb árucikke. Ez egyben az Xbox modernkori uralma folytatásának is tűnik; ugyanis az év elején a jelentések szerint a Microsoft kilencedik generációs konzolja kapcsán Japánban a PlayStation 5-öt is megelőzték az eladások, ami jelentős fordulatot jelent, ha összehasonlítjuk a PlayStation 4 hihetetlen eladási teljesítményével az Xbox One-hoz képest a nyolcadik generáció hajnalán.

Az Adobe jelentésében az Xbox Series X mellett négy másik úgynevezett "durván leárazott termék" is szerepel, amelyek közül az egyik a Call of Duty legújabb része, a Modern Warfare 2. Drónok és Apple Macbookok is felkerültek a listára egy népszerű gyermek-tévésorozatból származó Bluey-merchandise csomag mellett. Érdekes módon más játékkonzolok – például a népszerű Nintendo Switch – már nem került fel a listára, ahogy a PS5 sem. Tavaly is hasonló volt a helyzet, amikor az Xbox Series X hasonlóan kiemelkedő eladási számokat produkált világszerte.