A Call of Duty-franchise hosszú utat járt be. A második világháború után lövöldözhettél már Vietnámban és az űrben is, de a többség talán egyetért azzal, hogy a 2007-es Modern Warfare úgy kellett a szériának, mint egy falat kenyér. A modern hadviselést elhozó epizód mind a mai napig nagyon sokak kedvence, és bár sokáig úgy tűnt, hogy az Infinity Ward képtelen megugrani a saját maga által magasra tett lécet, 2019-ben mégis megpróbálkozott vele. Ekkor jelent meg ugyanis az új Modern Warfare, amely nemcsak a nevében volt egyfajta reboot. A taktikai hadviselést nagyon nehéz egy videójátékban átadni. Az életed visszatölt, lőszert kvázi minden bokorban találsz, és bár a valóságból táplálkozik, a sztori rengeteg fikciós elemet tartalmaz. Ez utóbbival nincs is gond, csak épp a való világban egyetlen bekapott lövés is lehet halálos, és ezt egy FPS még a legnehezebb fokozaton sem képes úgy visszaadni, hogy abba beleborzongjon az ember – a Modern Warfare viszont megpróbálta. A Clean House a mai napig az egyik legrealisztikusabb, brutálisan valósághű Call of Duty-küldetés, amelyet a fejlesztők valaha is leraktak az asztalra. Az egész kampány egy kőkemény adrenalin-bomba volt, régi ismerősökkel, új problémákkal, és olyan, manapság is velünk lévő veszélyforrásokra reflektálással, mint például a globális terrorizmus. Egyértelmű volt, hogy lesz folytatás.

Elszórtan atomrobbanás várható

Modern Warfare 2-vel kapcsolatban arról szóltak az előzetes pletykák, hogy Capt. Price és a Task Force 141 Mexikóba indul. Lelki szemeim előtt már kirajzolódni láttam egy, a drogháborúra kiélezett kampányt, de sajnos az Infinity Ward nem volt elég tökös, hogy ezt be merje vállalni. Pedig korunk egyik legjelentősebb problémája – a szomszédban zajló konfliktusok mellett – a Mexikóban évtizedek óta uralkodó drogháború, amely évről évre egyre több áldozatot követel. A kartellek erőszakhulláma nem holnap, és nem is holnapután fog csillapodni, és ebből egy ennyire népszerű széria darabjaként ki lehetett volna hozni egy masszív, drámai, egyben figyelemfelkeltő kampányt – ez nem jött össze.

2022 júliusában a Task Force 141 fegyveres akciót hajt végre az oroszok által támogatott iráni erők ellen, amiben Ghorbrani tábornok is életét veszti. A helyét Hassan Zyani veszi át, aki az urzik Al-Qatala terrorszervezettel szövetkezik, és akit a Las Almas kartell is támogat. A CIA-nál gyanút fognak, és Laswell – a felsőbb köröktől zöld utat kapva – Al Mazrahba küldi Soapot és Ghostot, hogy fogják el Hassant. A terroristavezér meglép, kiderül viszont, hogy amerikai ballisztikus rakétákkal csencseltek, és néhány még mindig a birtokában van.  A sikertelen misszió után Alejandro Vargas, a mexikói különleges erők ezredese és helyettese, Rodolfo Parra törzsőrmester is csatlakozik Ghost, Soap és a Shadow Company közös akciójához, hogy elfogják Hassant, mielőtt az kilő akár csak egyetlen rakétát is.

A szálak Mexikóba vezetnek, ez viszont (többek között) a Las Almas kartell területe, és a Task Force 141-nek ismeretlen terep. A kartell feje egy "El Sin Nombre" (szó szerinti fordításban: A névtelen) nevű, rejtélyes alak, akit mindenképp meg kell találniuk, hogy elvezesse őket Hassanhoz. A sztori persze tovább bonyolódik, árulások és érdekes csavarok színesítik, a bejárható helyszínek között pedig ismét van fiktív (Urzikisztán, Egyesült Adal Köztársaság) és valós. Utóbbiak közé tartozik Amszterdam, ahol megkapod a Modern Warfare 2 legélethűbb pályáját. Percekig csak tátottam a számat a látványvilágon, ami már tényleg fotorealisztikus szintet ütött meg ebben a pár perces küldetésben. De legalább ennyire tetszett a Mexikó–Egyesült Államok határon zajló szakasz is, ahol még a két országot elválasztó falat is megmászhatod! A kampány egyébként nem hosszú, egy nap alatt lazán kipörgethető, és bár nagy meglepetésekkel nem szolgál, hozza a kötelező szintet. A bedobált katonai kifejezések ismerete plusz élvezeti faktorral bír mindazok számára, akik tudják, hogy a "Roger That" nem azt jelenti, hogy "Az ott Roger." Annyira kemény ebben a játékban mindenki, hogy néha szünetet kellett tartanom, hogy letöröljem a tesztoszteront a képernyőről. És bár elvétve megidéződik, de a Sicario-filmeket, vagy a Narcos szintjét azért nem sikerült elérni, holott az alapanyag adott lett volna hozzá.

Lehet kocsit vezetni?

Ami tetszett, hogy a Modern Warfare 2 ki mer lépni a komfortzónájából. Igen, ez egy FPS, de mer játszani a műfajokkal. Ennek köszönhetően kapsz például egy klassz kis járműves szakaszt, ahol járgányról járgányra lehet ugrálni (jó kis Tom Clancy’s Ghost Recon: Wildlands-hangulat!), egy másik résznél meg Soap magára marad egy elkerített városrészben, és sebesülten, fegyver nélkül kell boldogulnia, ahol a játék behoz egy craft-rendszert (igen, jól olvastad!), és viaszból, benzinből, meg szigetelőszalagból kell tárgyakat összeeszkábálnod. Ezek hoznak némi változatosságot, de a játékmenet alapvetően ugyanaz: mész és lősz – ez 2003 óta nem változott. Ami viszont igen, az a megvalósítás. Elképesztő, ahogy kinéz a Modern Warfare 2! Ha bárki az újgenerációs látványvilágot keresné, ültesd csak be a játék elé, és garantáltan leesik az álla (pláne a már említett amszterdami pályán). A hangzás is fantasztikus: Sarah Schachner zenéi ismét a Sicariót idézik, a fegyverek pedig pontosan úgy durrannak, ahogy a valóságban is. Szabályosan összerezzentem egy-egy robbanás, vagy mellettem becsapódó lövedék hangjától – az élmény pedig fülhallgatóval még durvább.

És akkor most térjünk át arra a szegmensre, ami miatt a többség leül ma egy Call of Duty elé: a multiplayerre. Az már korábban kiderült, hogy az idei részre nagy hatással volt a Rainbow Six: Siege, és ez bizony vissza is köszön a multiban. A 6v6 játszható Prisoner Rescue például ennek ékes példája (az egyik csapatnak ki kell szabadítania egy túszt, míg a másiknak mindezt megakadályozni), ahol respawn ugyan nincs, de legalább a csapattársakat felélesztheted magad körül. Visszatért a TDM (32v32), illetve a Capture the Flag itteni változata, a Domination, ahol három, zászlóval jelzett zónát kell elfoglalni a térképen. Apropó, térképek! A Vanguard után visszahozták a 2019-es Modern Warfare-ből ismerős szűkebb, zárt helyeket, szóval az előző Call of Duty mérgezett egér módjára rohangálását a nagy, nyílt területeken, el lehet felejteni. A mozgás egyébként realisztikusabb lett, immár érezhetőbben van súlya a fegyvereknek, a Gunsmith 2.0 pedig biztosítja, hogy ne kelljen napokat grindolni egy-egy fejlesztésért – ezért is csökkentették a max. szintet 20-ra. Ennek hozománya, hogy a kioldott fejlesztéseket át tudod pakolni más fegyverekre (elég egyszer megszerezni őket), amivel lényegében óriási paletta nyílt meg a kedvenced megtalálásának szempontjából.

Lövészárok, itt egy kicsit várok

Ami újdonság még, az a TPS-nézet bevezetése. Én rögtön erre próbáltam rá, és meglepően jól működik. Természetesen ebben a módban a játék csak olyanokkal rak össze, akik szintén TPS-nézettel tolják, és megannyi külsőnézetes akció-kalandjáték után számomra meglepően pozitív lett az élmény: nem akarok nagy szavakkal dobálózni, de az Infinity Ward lényegében tökéletesen ültette át ezt az új kameraállást. A hangzást már méltattam a kampánynál, de muszáj áradoznom róla, hogy a multiban is mennyire jól működik. Igaz, hogy ehhez a sokkal zártabb helyeknek is van némi közük, de immár füles nélkül is abszolút jól hallható, ha valaki a közeledbe ér, vagy egy akna csipog az ajtó túloldalán. A multi megjelenésének a napján próbáltam rá a cuccra (PS5-ön), és szerverhibákkal, fagyásokkal, fél percnél hosszabb ideig tartó matchmakinggel egyáltalán nem találkoztam. Persze lehet, hogy csak szerencsém volt, mert PC-n a hozzászólások alapján sokkal rosszabb volt a helyzet, és azóta is csak részben javult. Itt nincs falon futás, meg egyéb marhaságok. Ez egy realisztikusabb, taktikusabb, éppen ezért lassabb (multis) élmény, ami a stílus kedvelőinek fog igazán feküdni, de az újakat is azonnal beránthatja, pláne, ha valaki vevő a Tom Clancy-stílusra. Oké, azért egy kis levonás jár a megszakíthatatlan újratöltés-animációkért.

Összességében a Call of Duty: Modern Warfare 2 kellemes meglepetés lett. Valahol számítottam rá, hogy az Infinity Ward a 2019-es epizód után nem nagyon tud mellélőni, ugyanakkor benne volt a pakliban az is, hogy egy fejlődésmentes, szimpla rókabőrt pakolnak le az asztalra, jócskán túlárazva – de nem ez történt. A Modern Warfare 2 egy szórakoztató FPS lett, okosan továbbgondolt multiplayerrel, és bár középkategóriás sztorival megáldott, de helyenként piszkosul látványos egyjátékos kampánnyal, ami megint akkora cliffhangerrel ér véget, hogy leestem a székről. El kell fogadni a változást, hiszen már nem a 2000-es évek végét írjuk. Ha 3-4 év múlva a Modern Warfare 3 (mert 100%, hogy lesz, erre mérget vehetsz!) esetében be mernek vállalni egy kevésbé hollywoodi léptékkel mért, fajsúlyosabb sztorit (lehet tanulni a Spec Ops: The Line-tól), továbbra is monitorozzák a konkurenciát az online FPS-ek piacán, és tanulnak tőlük, akkor sanszos, hogy a következő rész az év legjobbjai listákra is fel fog mászni. De elég a szócséplésből, találkozunk a csatatéren!