Keserű november – Itt az ideje elengedni a Just Cause 5-öt

Christofer Sundberg, az Avalanche Studios alapítója szerint sem fog összejönni a várva-várt ötödik felvonás.

Augusztusban derült ki, hogy az Xbox törölte az Avalanche Studios (Just Cause-széria, Mad Max) 2021-ben, az akkor még a játékvilág legmeghatározóbb eseményének számító E3-on leleplezett játékát, a Contraband-et. Bár évekig dolgoztak rajta, a játékot – a Perfect Darkhoz hasonlóan – szinte bármiféle megfontolás nélkül törölte az Xbox. Az Avalanche Studios nehéz helyzetbe került a projekt törlése miatt, október elején pedig a csapat megerősítette egy nagy irodájának bezárását és azt is, hogy elbocsátási hullám közeleg, ami nem kevés munkatársukat érinti. A Just Cause 5 fejlesztése emiatt félbeszakadt, és Christofer Sundberg, az Avalanche Studios alapítója szavaiból arra lehet következtetni, hogy soha nem fog már elkészülni.

A Just Cause 4 bár meglehetősen szórakoztató volt, sajnos nem mindenki volt oda érte és a szaksajtó is eléggé lehúzta. Sundberg emiatt részben saját maga okolja: „A Just Cause 4 problémái részben abból adódtak, hogy (akaratlanul) eltávolodtam a kreatív vezetéstől, és inkább a vállalati ügyek, a kiadói problémák, a csapat összetétele és a szerepek felé fordultam. Szomorú, mert ha most visszatekintünk a Just Cause 4-re, akkor láthatjuk, hogy nagyon ígéretes volt.”mesélte. És valóban, a játék tökéletesen hozta a Just Cause formulát, viszont ez már kevés volt a sikerhez. Egy pénzügyi tájékoztatón a Square Enix kifejtette, hogy a Just Cause 4 kevesebb példányban kelt el a vártnál, és az eladott példányok száma nem fedezte a fejlesztési költségeket. Bár az ötödik rész fejlesztése elkezdődött, Sundberg szerint az Avalanche-nál tapasztalható állapotok miatt ez a rész már sosem fog megvalósulni.

Borítókép forrása: Steam