• Tegnap elrajtolt korai hozzáférésben a Baldur’s Gate 3
  • Azonban a multi sokaknál nem működik
  • A Larian pedig jelezte, hogy tudnak a problémáról, és jelenleg is dolgoznak a kikalapálásán

Hosszú várakozás után tegnap este elrajtolt a Larian Studios-féle Baldur’s Gate 3, amit akkora érdeklődés övezett, amekkorával a Steam szerverei sem bírtak az első percekben. Persze maga a játék még a korai hozzáférés fázisában jár, ennek megfelelően pedig rengeteg kisebb-nagyobb bug és hiba található benne, de a fejlesztők már dolgoznak a legégetőbb problémák javításán.

Az egyik leggyakoribb panasz a játékosok részéről például az, hogy a Baldur’s Gate 3 multija egyszerűen nem működik. A hiba súlyosságát jól mutatja, hogy a Larian egy külön posztban reagált rá a Steamen, melyben leírták, hogy már nagyban dolgoznak a javításon, ami reményeik szerint rendbe fogja rakni a dolgokat, egyben pedig arra bíztattak mindenkit, hogy jelezzék, ha valamilyen hibával találkoznak, hiszen ez a korai hozzáférés lényege.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!