• A Baldur’s Gate 3 játékosai sok mindenben szabadon dönthetnek majd
  • Ilyen téren a játék sokkal összetettebb lesz, mint a Divinity: Original Sin 2
  • Lehetünk majd jók, rosszak és minden más is a két véglet között

Múlt hét végén hivatalosan is leleplezték a Larian Studios új szerepjátékát, a patinás Baldur’s Gate-széria folytatását, a Baldur’s Gate 3-at. A bemutató már önmagában is álleejtősre sikerült, a másfél órás stream során egy teljes órán át csodálhattuk például a játékmenetet, most pedig további részletek láttak napvilágot, melyek nem feltétlen fértek bele a leleplező adásba.

Nemrég ugyanis kikerült a Larian fórumára egy új blogposzt, melyben a stúdió kicsit részletesebben is elmerül a Baldur’s Gate 3 morális rendszerébe és a játékosok döntéseibe. Mint kiderült, a játék ebből a szempontból is nagyon ambiciózus lesz, hiszen lehetőséget ad majd nekünk, hogy minden helyzetet pontosan úgy reagálhassunk le, ahogy szeretnénk. Lehetünk jók, gonoszok és minden más is a két véglet között, a fejlesztők szerint ez csak rajtunk múlik majd, hiszen a Baldur’s Gate 3 jóval nagyobb szabadságot ad a döntések terén, mint tette azt a Larian korábbi sikerjátéka, a Divinity: Original Sin 2.

baldurs-gate-3-dontes-01.jpg