• A Baldur's Gate 3 következő frissítése július 13-án érkezik meg
  • Harci és MI javításokra, valamint a fegyverek és átvezetők vizuális fejlesztésére fókuszál
  • Baldur's Gate 3 Early Access teszt

A Larian Studios tavaly október óta korai hozzáférésben már elérhető alkotása, a Baldur's Gate 3 teljes verziójára ugyan idén már semmi esélyünk, de ez nem jelenti azt, hogy a fejlesztők ne dolgoznának továbbra is szorgosan a játékot. A stúdió elmondta, hogy a következő frissítésre július 13-án számíthatnak a játékosok, ami a harcot és az MI-t veszi majd kezelésbe, fejleszt a fegyverek és az átvezetők látványán, valamint pár szerepjátékot újítást is eszközöl, mint a Background Goals. Utóbbival, ha karakterünk önmagához híven cselekszik – mondjuk Hősként valami hősieset tesz –, akkor egy apró jutalomban részesül. A Larian ezzel igyekszik ösztönözni a szerepjátékos szemléletet, hogy a játékosok az általuk megalkotott karakter személyiségéhez igazodva viselkedjenek a játékban. Ez persze még csak a jéghegy csúcsa, a fejlesztők számos más javítással és újdonsággal is készülnek, még ha ezek mindegyike nem is feltétlen fér bele a következő frissítésbe.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!