Az új hős a Bard névre hallgat, és a support pozícióban fogja legjobban megállni a helyét. Képességei az alsó ösvényen és a csapatharcokban is rendkívül hasznosak. Csengettyűket kell összegyűjtenie a játék folyamán, amik a térkép bármelyik pontján megtalálhatók, és ezekkel erősíti önmagát, énkéknek nevezett kis lényei pedig sokat fogják idegesíteni az ellenséget. A Kozmikus kötelék képességével sebzi, lassítja, sőt még kábíthatja is az ellenségeket. A gyógyító csomagjait ügyesen elhelyezve gyógyítja a szövetséges hősöket, míg a Varázsút segítségével még teleportálni is tudja őket -- de vigyázat, az utóbbit már az ellenséges hősök is tudják használni! A Sors keze névre keresztelt képessége pedig abszolút jogosan kapta a nevét, hiszen használata sorsdöntő lehet, és rossz kezekben bizony sok fejfájást fog okozni a saját csapatának. Ám ha valaki a megfelelő időben tudja használni, az megpecsételheti a meccs kimenetelét.

Az alábbi videóban magyar szinkronnal láthattok Bard történetéből egy kis ízelítőt.