• Nyáron battle royale játékmódot kap a Battlerite
  • A megszokottnál harmincszor nagyobb térképen húsz játékos küzdhet majd
  • Alapvetően egyedül vágunk neki a túlélésnek, de a duo módban hozhatjuk egy haverunkat is

Úgy tűnik, nincs fék a battle royale játékok hype vonatán, egyszerűen mindenki szeretne magának egy szeletet ebből az ígéretes piacból. Most éppen a Battlerite mögött álló Stunlock Studios jelentette be, hogy még a nyár folyamán szeretnének egy ilyen játékmódot adni az alkotásukhoz, hogy ezen belül mikor, azt még nem tudni.

battlerite-fight.jpg

A Battlerite maga egy elég egyedi és érdekes, MOBA elemeket az arénaharccal vegyítő alkotás, és első ránézésre a készítők a battle royale zsánerének jól bevált receptjén is igyekeztek csavarni egyet. Az összecsapások az alapjátékból megszokottnál harmincszor nagyobb térképen zajlanak majd húsz játékos bevonásával. Ez eddig nem tűnik érdekesnek, azonban a Battlerite esetében a meccsek felülnézetben zajlanak majd, ami azért nem egy megszokott formula.

A Battlerite egyébként battle royale mód nélkül is kifejezetten sikeres: a fejlesztők szerint az indulás óta már 4 millió egyéni játékos próbálta ki magát a MOBA/arénaharc hibridben.