• A nyomozó főhős gyerekkereskedő hálózatok lebuktatásán ügyködik
  • Egy holttest a húsz évvel korábban eltűnt tizenhárom éves húgával kapcsolatos emlékeit hozza elő
  • Premier november 21-én

„Most tél van és csend és hó és halál” – írta Vörösmarty Mihály és hangzik el a magyar készítésű Valan – Az angyalok völgye előzetesében. Bagota Béla első nagyjátékfilmje az erdélyi Balánbányán, a nyomozó főhős szülőfalujában játszódik. A férfi gyerekkereskedő hálózatok lekapcsolásán dolgozik Brassóban, ám amikor egy nő holttestére bukkannak faluja környékén, teljes fordulatot vesz a film.

682432702421807941422384308844127523438592n.jpg

Felmerül, hogy a húsz évvel korábban, a romániai forradalom közben eltűnt tizenhárom éves húga is lehet az áldozat. Így a nyomozás mellett egy sötét múltfeltárásba kezd hősünk. A nyomasztó történet az elmúlt tizenöt év népszerű skandináv bűnügyi filmjeit idézi. Korábban közzétett jelenetrészlete után most kijött az első rendes előzetes is. Premier november 21-én.