• Június 5-től kezdődik a Summer of Gaming fesztivál
  • Mely egy digitális rendezvény lesz az IGN szervezésében
  • Többek közt bejelentésekkel, bemutatókkal és interjúkkal

Noha az E3 és a gamescom idén sajnos elmaradnak a koronavírus miatt, a fizikai rendezvények helyét digitális megmozdulások vették át az egész játékiparban. Egy ideje már fut például a Geoff Keighley nevével fémjelezett Summer Game Fest, de június 5-től kezdetét veszi az IGN által szervezett Summer of Gaming fesztivál is.

e3-helyett-jon-a-summer-of-gaming-nextgen-jatekokkal.jpg

A szervezők nemrég közzétették a rendezvény menetrendjét is, ez alapján pedig egy igencsak izgalmas eseménynek nézünk elébe. Az első napra például három új játék bejelentése is jutott, amit június 8-án két másik követ majd, de ezen túl is számíthatunk rengeteg exkluzív interjúra, és természetesen a korábban már leleplezett játékokhoz is érkeznek majd új trailerek vagy épp játékmenet bemutatók.

Itt mutatkozik majd be például a Samurai Jack: Battle Through Time játékmenete, de a felújított XIII-t is itt láthatjuk majd először, a Mafia: Definitive Editionről vagy a CD Projekt RED streamjéről nem is beszélve.

Ti tervezitek majd nézni a műsort?