• Szerda délután újabb Summer Game Fest stream várható
  • Egy "speciális bemutatóeseményre" számíthatunk

Az előttünk álló hónapokban számos rövidebb-hosszabb műsort láthatunk majd a Summer Game Fest keretein belül, melyek lényegében az E3-at fogják kiváltani. Az első ilyen a múlt heti Inside Xbox volt, melyet ma délután egy új játékbejelentés követ majd, most pedig kiderült, hogy a következő adásra sem kell sokat várni, szerda délután ugyanis máris jön a folytatás.

summer-game-fest-kedden-jon-az-elso-nagy-meglepetes.jpg

A digitális eseménysorozatot szervező Geoff Keighley bejelentette, hogy itteni idő szerint szerdán 17 órától egy "speciális bemutatóeseményt" fogunk látni egy interjúval kiegészítve, de hogy ez konkrétan mit jelent, az nem derült ki. Nem tudni tehát, hogy már bejelentett játékokat fogunk-e újból látni, vagy esetleg teljesen új címeket, azt pedig pláne nem, hogy ki(k)től, de szerencsére nem kell sokat várni arra, hogy kiderüljön, miről is van szó.

A Summer Game Fest naptára egyébként szépen alakul, és ha hihetünk a szivárgásoknak, akkor már az előttünk álló hetekben sem fogunk unatkozni.