• Január 13-án debütál a Peacemaker sorozat az HBO Maxen
  • Parodisztikus jelenetrészlet érkezett

A békeharc a XX. századi politikai rigmusok egyik ellentmondásosabbja, akárcsak a paradox módon viselkedő Békeharcos a DC univerzumban. Utóbbi csodával határos módon túlélte Az Öngyilkos Osztag halálos küldetését, pedig a polipszerű szörny mellett a „lelkiismeretes” csapattagokkal is összeakasztotta a bajszát. A kórházból indul az új sorozat, ahol elnyűhetetlen hősünk lábadozik, csak épp nem kapja meg a kellő tiszteletet.

A John Cena megformálta főhős a tökéletes katona, aki kétkedés nélkül teljesíti az államilag előírt parancsot. Gyógyulását követően azonban egy igazságosztó csapat tagjává válik, akik a valódi rosszfiúk ellen hangolják. A karikaturisztikus gyilkosságokban, vérben és káromkodásban tobzódó sorozatot a filmet is jegyző James Gunn írta és rendezte.

x3fmu46i6bf75iebqwcabc4l4m.jpg
(A kép forrása: El Comercio Perú)

A nyolc epizódból álló miniszéria január 13-án debütál az HBO Maxen, ami év elején Magyarországon is megkezdi működését (pontos dátumot egyelőre nem hirdettek, valószínűleg a GO műsorán nézhetjük még Peacemaker kalandjait). A magyar feliratos előzetest itt láthatjátok, James Gunn további képregényadaptációs elképzeléseiről és az esetleges spin-offokról pedig itt olvashattok.

mv5bntyznmu4nmmtngq1mi00ody5lwe4odqtmdy2mdq1zjzknzjjxkeyxkfqcgdeqxvynjywmzm1mjmv1.jpg
(A kép forrása: IMDB)