• Bezárt az Evolution Studios
  • A Sony zárta be, hogy a többi európai csapatra fordíthassa az idejét
  • Az Evolution Studios 1999-ben jött létre
  • Utolsó játékuk a DriveClub volt

A Sony ma jelentette be, hogy bezárta az Evolution Studiost, az 1999-ben létrejött, majd 2007-ben a Sonyhoz csatlakozott fejlesztőcsapatot. A Sony a kiadott közleményében azzal magyarázta a döntést, hogy a terveik fényében szeretnének változtatni az európai stúdióik struktúráján, a közeljövőre és a nem túl távoli jövőre vonatkozó terveikbe pedig nem fért bele az Evolution Studios.

A Sony belátta, hogy a döntéssel elveszíthetnek nem is egy tehetséges fejlesztőt, de úgy gondolják, hogy ha a többi, már most „fantasztikus projektekkel” foglalkozó csapatokkal törődnek, akkor végül jobban jönnek ki ebből a leépítésből. Természetesen azért igyekeznek minél több fejlesztőt megtartani, más irodákba csábítani őket.

Az Evolution Studios a fennállása során kizárólag a Sony konzoljaira fejlesztett. A PS2 érában a WRC játékokkal jelentkeztek, PS3-on pedig a MotorStorm szériával. PS4-re egyetlen játékot adtak ki, ez a DriveClub, aminek további sorsa egyelőre nem ismert.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!