• Új trailert kapott a Biomutant
  • Melyben a meglepően színes és életvidám posztapokaliptikus világ mutatkozik be
  • A játék május 25-én jelenik majd meg

A Biomutant körül gyanúsan nagy volt a hallgatás az elmúlt hónapokban, hogy aztán a fejlesztők derült égből villámcsapásként bejelentsék, hogy a projekt nem csak remek tempóban halad, hanem hamarosan meg is fog jelenni. A színes, életvidám posztapokaliptikus játék a tervek szerint május 25-én debütálhat majd PC-re és konzolokra, azt pedig, hogy pontosan mi vár majd ránk az Experiment 101 alkotásában, most egy vadonatúj trailer igyekszik bemutatni nekünk.

biomutant-megjelenes-01.jpg

Ez a körülbelül kétperces felvétel most a játék háttérvilágára koncentrál, ami egy meglepően barátságos helynek tűnik ahhoz képest, hogy elvileg (majdnem) kipusztult a teljes civilizáció. A fejlesztők azonban a lehangoló romok helyett szemlátomást egy színesebb irányba mentek el, bemutatva, hogyan nézne ki az, ha az erősen mutálódott állat és növényvilág visszakövetelné magának a Földet. Mindez pedig az eddigiek alapján egy nagyon egyedi és izgalmas játéknak szolgálhat háttérvilágként, így alig várjuk már, hogy a sok előzetes után maga a program is befusson.