• Május 25-én jelenik meg a Biomutant
  • Azonban a készítők egyelőre nem igazán beszéltek a játékról
  • A stúdió vezetője szerint azért, mert minden erejüket leköti, hogy effektíve elkészítsék a programot

A Biomutant enyhén szólva is érdekes utat járt be az elmúlt pár évben. Pár ígéretes trailer és előzetes után ugyanis a játék szinte teljesen eltűnt a radarról, csak azért, hogy pár nappal ezelőtt a fejlesztők derült égből villámcsapásként bejelentsék, hogy május 25-én már piacra is dobják az alkotásukat. És bár ez egy relatív közeli dátum, magáról a játékról még mindig nem hallani szinte semmit.

biomutant-megjelenes-01.jpg

Mindez azonban nem ok az aggodalomra, sőt, épp ellenkezőleg, legalábbis az Experiment 101 vezetője, Stefan Ljungqvist szerint, aki nemrég ugyanis elárulta, hogy azért nem nyilatkoznak semmit a Biomutantról, mert minden erejükkel a játékon dolgoznak. Ljungqvist elmondása alapján az egész csapat mindössze 20 főből áll, ami elég csekély létszám egy ilyen ambiciózus projekthez, így jelenleg minden erejüket leköti, hogy megtalálják az összes nagyobb bugot, hogy a játékosok elvárásaihoz felérő játékot szállíthassanak le nekünk idén májusban.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!