Big SisterTegnap arról írtuk, hogy visszatérünk Rapture-ba, de nem hét, hanem tíz év telt el az utolsó látogatásunk óta. A hely romos, néhol vízzel megtelt, de persze vannak új körzetek (például a Fontaine Futuristics), amik csak arra várnak, hogy körülnézzünk. A távozásunk után a városnak csupán egy-két túlélője maradt, köztük az egyik kislány, aki a képen látható Big Sisterré alakult. Ő uralja a helyet, és valamiért kisgyerekeket rabolt el látszólag rendszer nélkül, de az a tény, hogy az egyik árvaházból csak egy kis lurkót vitt el, valami nagy titkot sejtet.

A főhősünk -- és most kapaszkodjatok meg – a legelső Big Daddy lesz, akinek a renegát mivoltjából fakadóan a játék elején még nincs óvni való kislánya, így találnunk kell egyet. Utunk során számos másik apukával fogunk megküzdeni, és ha sikerrel járunk, három választásunk lesz: kivonhatjuk a lánykából az összes adamet, megmenthetjük (bár ez még nem tudni, miként működik), illetve adoptálhatjuk. Ha az utóbbit választjuk, a kislány velünk tart, és a hullákból kivont adamből nekünk is ad, ám vigyáznunk kell, mert miközben a lány „szüretel”, splicerek egy egész hordája támadja meg. Az alapfegyverünk a monstrumok emblematikus fúrófeje lesz, de nyers izomerőt, szegecselő pisztolyokat (rivet gun - ez volt ugye a Rosiek támadóeszköze az első részben) és plasmidokat is használhatunk az „aranyos” kislányok védelmében.

A GameInformer nem tett említést semmilyen szovjet tengeralattjáróról, de enélkül is izgalmasnak ígérkezik a játék, ugyanis minél több Big Daddyt ölünk meg, a végső főellenség, a Big Sister annál dühösebb lesz, de még mielőtt megtámadna, a kislányunk egy aranyos kis dalocska formájában figyelmeztet minket.

Érdemes még megjegyezni, hogy a folytatásban visszatérnek a Vita Chamberek és a hangfelvételek, újdonságként pedig bemutatkozik a multiplayer mód, ám erről még nem tudunk semmit -- de szívesen birokra kelnénk pár Big Daddyvel.

A képek az első részből valók.