BioShock 2 teaseroldalKaptunk már teasert. Kaptunk már egymásnak ellentmondó információkat. Most pedig végre elkezdődik a hivatalos őrület -- már ami a játékvilág egyik legjobban várt folytatását, a BioShock második részét illeti. A kiadó máris webpályára állított egy teaseroldalt, amelyen a szemfüles látogatók jó pár információt leszűrhetnek az áhított újrával kapcsolatban -- például most már biztos, hogy folytatás, és nem "prequel" várható. A történet középpontjában valószínűleg egy emberrablás áll majd -- az oldalon három "aktiválható" képből ugyan is kettő erről tanúskodik, a harmadik pedig egy rongybaba Big Daddy, melynek stílusától még engem is kirázott a hideg. A háttérben levő világtérképben bejelölve egy pont, és mellé írva egy dátum: 1967. február huszadika.

BioShock 2 teaseroldalAz "újságkivágás" szövege szerint Earmon Clune és felesége, Charlotte csak pár másodpercre hagyta magára hétéves gyermekét, Maurát, amikor az velőtrázóan felsikoltott. Mr. Clune ész nélkül a helyszínre rohant -- ott azonban már csak egy hihetetlenül gyorsan mozgó alakot látott, aki kivetődött az ő kislányával az ablakán. Bár üldözőbe vette a tettest, az percek alatt simán lerázta. Az úr elmondta, hogy a holdvilág nélküli tájon semmit nem látott az elkövetőből -- leszámítva azt a vörös fényt, amely, mintha a fejéből áradt volna. Az apa kétségbeesve kéri az emberrablókat, hogy jelentkezzenek -- a váltságdíjat hajlandó megfizetni... Egy másik pedig egy levélnek tűnik: a titokzatos író rengeteget mászkál a parton reggelente -- ott talált rá egy különleges, jobb szava nem volt rá, gyermekjátékra. A torz figura (amelynek fotója megtekinthető az oldalon) a leírások alapján emlékezteti arra az alakra, aki a fentebb olvasható újságcikkben rárontott a Clune családra... a végén pedig a dátum és egy név: 1967. március 18., J. Lynch...

BioShock 2 teaseroldalApa, kezdődik! Az előző rész játékosai most vadul vakargathatják a fejüket, hiszen ezek alapján még bármi lehet; az is lehet, hogy az emberrablás csak a hangulatot próbálja meg lefesteni -- Rapture megnyílt, a "szörnyek" már szabadon prédálják a falvakat.. A leírt figura, valamint a fotó is egy újszerű Big Daddy képét vetíti elő, egyetlen apró hibával: hihetetlenül gyors?