• Új álláshirdetéseket tett közzé a Cloud Chamber csapata
  • Ezekből kiderül, hogy az új BioShock nyitott világú lesz

A 2K Games még 2019 decemberében jelentette be, hogy új stúdiót alapított Cloud Chamber néven, akik egy vadonatúj BioShock-epizódon fognak dolgozni. A játék elkészültére persze elég sokat kell még várni, így túlságosan sok konkrétum egyelőre nem ismert, néhány frissen közzétett álláshirdetésnek köszönhetően azonban most kicsit jobb képet kaphattunk arról, mire is számíthatunk a folytatástól.

bioshock-uj-informaciok-lattak-napvilagot-a-keszulo-jatekrol.jpg

A BioShock-veteránok által (ugyanakkor Ken Levine nélkül) készülő folytatás nyitott világú játék lesz, a vezető írói pozíciónál ugyanis olyasvalakit keresnek, aki képes az open-world körítéshez szabni a karaktervezérelt cselekményt. Kiderült emellett az is, hogy elsődleges és másodlagos küldetések is lesznek a játékban, de ez már nagyrészt a nyitott világú jellegből is következik.