• Négy bejelentésre készül a Blizzard
  • Ebből kettőt már sejthetünk

Nem is olyan régen napvilágot láttak pletykák arról, hogy készül a Diablo 4, sőt, egyesek a Diablo 2 remaster létezéséről is tudni vélnek. A Blizzard által most kiadott BlizzCon 2019 menetrend megerősíteni látszik a spekulációkat, ugyanis négy titokban tartott bejelentésre is készülnek a konferencia során.

blizzcon-2019-schedule.jpg

Mint azt fentebb említettük, kettőt könnyedén kitalálhatunk, már csak az a kérdés, hogy a Warcraft 3 Reforged beleszámít-e a négyesbe, avagy sem. De még ha belevesszük azt is, akkor is marad egy felfedésre váró rejtély. Ha feltételezzük, hogy nem a már meglévő címeikhez készülnek valami kiegészítővel, akkor könnyen lehet, hogy a már egy ideje pusmogott Overwatch 2 lehet az.

blizzcon-2019.jpg

Reméljük mondanunk sem kell, hogy a fenti spekulációkat senki se vegye készpénznek és ne vegyen jegyet egy találgatás hajtotta hype-vonatra, mert úgy csak kellemes csalódás érheti.