• Pitchford azt mondta, hogy a Borderlands 3-ban nem lesz semmiféle mikrotranzakció
  • Az egyik vezető fejlesztő ezt cáfolta
  • Kozmetikai cuccokat vehetünk
  • Nagyobb kampány DLC-kre is számíthatunk

A Gearbox vezetője, Randy Pitchford tegnap este a Borderlands 3 játékmenetének leleplezése során a színpadon élőben jelentette ki, hogy a játékban „nem lesz semmilyen free-to-play szemét, semmiféle mikrotranzakció, semmiféle ilyen nonszensz dolog”. Nos, a fejlesztők szerint ez így ebben a formában nem teljesen igaz.

Paul Sage kreatív direktor ugyanis megerősítette, hogy a Borderlands 3-ban vehetünk valódi pénzért skineket és egyéb kozmetikai dolgokat, de nem lesz a játékon belül semmilyen fizetőeszköz, nem vehetünk semmit, ami előnyt adna, és a játékból nem csinálnak szolgáltatást sem.

És arra is érdemes lesz felkészülni, hogy a Borderlands 3 elődeihez hasonlóan meg lesz áldva egy rakat DLC-vel, ezt  Pitchford maga erősítette meg tegnap, amikor kijelentette: „készülünk pár igazán király kampány DLC-vel.” Szóval nem kell attól tartani, hogy nem költhetünk majd a Borderlands 3-ra még azon túl, hogy megvettük a játékot. Már persze, ha erre vágyik kicsi szívünk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!